Edu-Art

Indul a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen

2015.11.15. 12:39
Ajánlom
Harmincegy együttes indul az idei Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen, amelyet immáron hetedik alkalommal rendeznek meg november 20-22. között a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban - közölte a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége.

A közlemény szerint a verseny célja, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen a kiemelkedő színvonalú együtteseknek, valamint hogy fórumot kínáljon a kortárs magyar és európai kórusművek megismeréséhez. A megmérettetésre két kategóriában nevezhetnek gyermekkarok, ifjúsági vegyeskarok, kamarakórusok és énekegyüttesek, leány- és férfikarok, valamint vegyeskarok.

A verseny első napján, november 20-án a B kategóriában induló gyermek-, férfi- és vegyeskarok mutatkoznak be, míg másnap az A kategóriában nevező gyermekkarok, a kicsinyek kórusai, az ifjúsági vegyeskarok, leánykarok és felnőtt vegyeskarok fognak énekelni. November 22-én, vasárnap tartják a kamarakórusok és énekegyüttesek versenyét.

Monteverdi Kórus

Monteverdi Kórus (Fotó/Forrás: Anima Mundi Festival)

Az énekkarok teljesítményét neves szakemberekből álló zsűri értékeli Rozgonyi Éva Liszt-díjas karnagy és Párkai István Kossuth- és Liszt-díjas karnagy, a nemzet művésze elnökletével. A zsűri tagjai között lesz Józsa Mónika, Tóth-Guttman Emese, Berkesi Sándor, Kamp Salamon, Kertész Attila és Nemes József karnagy, valamint Huszár Lajos és Szabó Barna zeneszerző is.

A nagydíjért folyó versengés zsűrizésében az előző évekhez hasonlóan részt vesz a versenyt alapító Kollár Éva Liszt-díjas karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke, és a szervezet jelenlegi vezetője, Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy is. A verseny előestéjén, november 19-én a Budapesti Olasz Kulturális Intézetben felcsendül Kodály Zoltán Székely fonó című daljátéka Ruszó Alexandra, Szerdahelyi Pál, Alagi János, Vincze Klára, Jakab Ildikó és Böjte Sándor énekművészek előadásában.

A nyitókoncerten Somos Csaba Liszt-díjas karnagy vezényletével a Musica Nostra Kórus, a Kodály Zoltán Férfikar és a Vass Lajos Kamarakórus, valamint a Duna Szimfonikus Zenekar működik közre. A Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnökei Szőnyi Erzsébet Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, valamint Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Jazz/World

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.