Edu-Art

Ingyenes kortárs művészeti képzés indul

2016.10.13. 13:47
Ajánlom
A Filharmónia Magyarország elsősorban olyan, magyarországi művészeti egyetemeken tanuló fiatalokat vár a képzésre, akiket a kortárs tánc- és a zeneművészet nemcsak az alkotás, de az oktatás szintjén is érdekel.

A 2016/2017-es tanévben induló mentor képzés a Norvég Alap támogatásával jön létre és a tervek szerint a képzés által a kortárs művészetben ezáltal jártasságot szerző fiatalok később oktatóként népszerűsítenék azt több korosztályban.

A képzésen részt vevők Horváth Csaba koreográfus és rendező vezetésével, valamint a téma szakértőinek segítségével egy oktatási modul elkészítésében vesznek részt a tanév ideje alatt. A program háromszor három napos intenzív műhelymunkából, gyakorlati és elméleti képzésből és egy projektbemutatóból áll. A gyakorlati képzés során a hallgatók részesei lesznek az alkotási folyamatnak, miközben elsajátítják a mű elkészítésének módszerét is, amelynek jelentős részét az improvizációs technika teszi ki.

Forte Társulat: Bűn és bűnhődés

Forte Társulat: Bűn és bűnhődés

A képzés után a Filharmónia Magyarország minimum egy éven keresztül kurzusvezetői megbízást ad az eredményesen végzett hallgatóknak, és középiskolákba, általános iskolákba közvetíti ki őket. Az oktatási munka alapvetően Pécsen és Budapesten zajlik felváltva, a résztvevőknek szállást biztosítanak.

A jelentkezéshez egy legfeljebb 2000 karakterben megírt motivációs levelet kell küldeni, amelyben a hallgatóknak be kell számolniuk eddigi tanulmányaikról, érdeklődésükről és tevékenységeikről, továbbá meg kell írni, miért kívánnak részt venni a képzésben. A jelentkezést október 20-ig várja a Filharmónia Magyarország.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Pedro Almodóvar elkészítette élete legszemélyesebb filmjét

Élet és film szétválaszthatalanul összegabalyodik Pedro Almodóvar legújabb alkotásában. Egy héttel a cannes-i bemutató után itthon is látható a Fájdalom és dicsőség Antonio Banderas és Penelope Cruz főszereplésével. Kritika.
Klasszikus

Hogyan találkozott Gustav Mahler és Sigmund Freud?

Mahler többször is időpontot kért a pszichoanalízis atyjához, de legmondta az első hármat. De miért kereste meg a hírhedt Freudot egyáltalán?
Vizuál

Leonardo da Vinci figyelemzavaros és hiperaktív volt, és egyszerre volt ez áldás és átok életében

Legalábbis egy újabb kutatás szerint, amely a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) magyarázza Leonardo állandó halogatását.
Zenés színház

Puccini ritkán hallható műve, A fecske az Operaházban

Az itáliai zeneszerző minden operáját felvonultató PucciniFeszt részeként a Kolozsvári Magyar Opera május 26-án és 27-én A fecske című darabbal vendégeskedik ez Erkel Színházban.
Vizuál

Mától tudjuk megcsodálni a frissen vásárolt Renoir-aktot

A Szépművészeti Múzeum augusztus 20-ig kamarakiállításon mutatja be a gyűjtemény elmúlt száz évének legértékesebb szerzeményét.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.