Edu-Art

"Íróvá nem a halál avat"

2013.09.25. 17:24
Ajánlom
Ingyenesen elérhetőek az Aegon Művészeti Díjban részesült kortárs magyar szerzők műveiről íródott középiskolai óravázlatok. A Magyartanárok Egyesülete szakmai felügyeletével készült multimédiás tancsomagok elsősorban a középiskolai irodalomtanároknak nyújtanak módszertani segítséget.

A középiskolai irodalomórákon lehetőség van arra, hogy néhány tanórán kortárs szerzők munkáival ismerkedjenek meg a diákok. Ma élő írók és költők alkotásait tanítani azonban gyakran nehezebb, mint a már lezárult és kanonizált életművel bíró szerzőkéit. Nem meglepő tehát, hogy sokan úgy fejezik be a középiskolát, hogy nem olvastak kortárs magyar szerzőket. Grecsó Krisztián, Aegon Művészeti díjas író szerint például sok diáknak már az is információ, hogy vannak élő írók, hogy íróvá nem a halál avat.

 Barnás Ferenc író, aki idén kapta az Aegon Művészeti Díjat, így vélekedik a kezdeményezésről:

„Volt egy idő, amikor irodalmat tanítottam középiskolásoknak, így hát saját tapasztalatból tudom, milyen érzékenyek, illetve kritikusak a gyerekek ebben az időszakukban. Nagy megtiszteltetés, de még nagyobb kihívás lenne számomra, ha akár csak egyetlen pedagógus is tanítani akarná a Másik halált. Azoknak a szakembereknek pedig külön köszönet, akik elkészítették a segédanyagot a regényhez. Ezzel talán sikerül egy kicsit közelebb hozni - az amúgy főként „örök értékekhez" szoktatott - tizenévesekhez azt, hogy bizonyos emberek esetében mit is jelent a mában élni, mi mindent jelenthet az, hogy kortárs."

Az Aegon Művészeti Díj kezdeményezésére a Magyartanárok Egyesülete kortárs irodalom iránt elkötelezett pedagógusokat kért fel arra, hogy tancsomagokat készítsenek középiskolai pedagógusok számára Aegon Művészeti díjas szerzők műveiről. Ezek segítségével Spiró György, Rakovszky Zsuzsa, Térey János, Csaplár Vilmos, Jónás Tamás, Grecsó Krisztián, Esterházy Péter és Barnás Ferenc írásai megismerhetőek lesznek az érdeklődő középiskolások számára.

 A tancsomagok a módszertani segítség mellett arra is tartalmaznak javaslatot, hogy mikor és miért érdemes egy-egy művet tanítani, valamint kitérnek arra is, hogy a különböző életkorú, eltérő szociális hátterű, más-más olvasási tapasztalattal bíró diákoknak milyen megközelítések lehetnek érdekesek.

A későbbiekben a pedagógusok is bekapcsolódhatnak annak kiválasztásába, hogy kinek a művéről készüljön óravázlat: a nyolc díjazott mellett a díj döntőjébe jutott alkotók műveiről is születnek tancsomagok, szavazatok alapján dől majd el, hogy melyekről.

Az óravázlatok mostantól ingyenesen elérhetőek az Aegon Művészeti Díj honlapján.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.