Edu-Art

Ismét Öt Templom Fesztivál

2016.05.02. 18:47
Ajánlom
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Öt Templom Fesztivált Győrben május 5-9. között. Az esemény a vallási kultúra középpontba állításával hirdeti, hogy európai boldogulásunk és közös identitásunk alapja a zsidó-keresztény kultúra.

Borsa Kata elmondta, hogy a koncertekre, szakrális színházi, helytörténeti és vallástörténeti előadásokra, valamint kiállításokra felekezeti hovatartozástól függetlenül várják az érdeklődőket. A programokkal a vallások gazdagságát, évezredes hagyományait és újabb kezdeményezéseit szeretnék megmutatni az újvárosi városrész öt templomában, a zsinagógában, az evangélikus öregtemplomban, a görög katolikus, a katolikus és a református templomokban, valamint a Menházban.

Ferenczi György és a Rackjam

Ferenczi György és a Rackjam

A programokat részletezve közölte: május 5-én a zsinagógában a rendezvény egyik visszatérő zenekara, Ferenczi György és a Rackajam lép fel Gryllus Vilmossal kiegészülve. A koncerten Kányádi Sándor, Kiss Anna és Radnóti Miklós megzenésített verseit adják elő.

Másnap szintén a zsinagógában lép fel a lengyelországi Karolina Cicha és zenekara, akik Magyarországon először mutatják be Yiddisland című műsorukat Az irodalomtörténeti tanulmányait folytató, hazájában már fiatalon nagyon ismertté vált Karolina Cicha tizenhatodik századi archaikus jiddis szövegekből, versekből, a lengyel levéltárakból előkerült töredékekből állította össze saját zenei hitvallását, emlékezve a lengyel zsidóság történetére és máig élő hagyományaira. Ugyanazon a napon a református templomban Szabó Balázs Bandája lép fel, akik első templomi koncertjüket adják.

Szombaton szintén a református templomban ad koncertet az osztrák Alma nevű, fiatal zenészekből álló formáció, akik tavaly második helyezést értek el az Austrian World Music Awards versenyen. Vasárnap a katolikus templomban Herczku Ági és a Custos Consort együttes mutatkozik be. Hétfőn a görög katolikus templomban a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Férfikar lép fel, akik a bizánci ritusú keresztény világ vokális örökségének misztériumával ismertetik meg a közönséget. A zárónapon a zsinagógában a Ras Q formáció mutatja be Labirintus című lemezét.

Szabó Balázs és bandája-koncert - 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó - 3. nap

Szabó Balázs és bandája-koncert - 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó - 3. nap (Fotó/Forrás: Csicsely Zoltán)

A színházi program első előadása Maayan Iungman fiatal német bábművész NIYAR című előadása lesz a Menházban május 5-én. Ugyanazon a napon a görög katolikus templomban Horváth Márk Egyszemélyes passió című önvallomásával mutatkozik be. Másnap Csibi Gergely Már nem ott élek című műsorában a Menházban egy indián fiú mindennapjait, a kirekesztés, a vallások és kultúrák közötti átjárhatóság nehézségeit dolgozza fel.

Szombaton Hámori Gabriella adja elő Seres Tamás rendezésében a Gyarmati Fanni naplója alapján készült darabot szintén a Menházban. Ugyanott vasárnap a pécsi Márku Színház mutatja be Rejtő Jenő Grand Hotel című művét.

A fesztivál zárónapján az izraeli származású Ariel Doron erős társadalomkritikát megfogalmazó, kifejezetten felnőtteknek szóló Plastic Heroes című előadását mutatja be. A zsinagógában május 5-én Aki mer, az nyer? címmel Rejtő Jenő születésének 111. évfordulója alkalmából emlékkiállítást nyitnak meg, ami a fesztivál ideje alatt tekinthető meg, a zárónapon pedig a katolikus templomban Zsebedics József plébános mutatja be Újváros története című könyvét. A szervezők mindezek mellett magyar és angol nyelvű bemutatókat tartanak mind az öt templomban és a városrészben, valamint győri zeneiskolák növendékeinek is biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.