Edu-Art

Javában folynak a Noé bárkája próbái

2012.08.14. 13:25
Ajánlom
Szeptember elején kétszer lesz látható a Müpában Britten gyermekoperája. A zeneiskolásokból álló zenekar próbáján jártunk. GALÉRIA

A 2012-es Budapesti Mahler-ünnep keretében tűzik műsorra szeptember 5-én és 7-én Britten Noé bárkája című gyermekoperáját. Az előadók: a Budapesti Énekes Iskola szólistái és kórusa, a Zeneiskolák Országos Szövetsége által szervezett gyerekzenekar, valamint a Budapesti Fesztiválzenekar hangszeresei, továbbá Gergye Krisztián, és az előadás rendező-karmestere,  Philipp György reményei szerint a közönséget is sikerül majd egy kis éneklésbe bevonni. A próbák még a nyári szünet előtt kezdődtek, és augusztus második hetétől folytatódtak, de míg június közepén az énekesek összpróbáján jártunk, most a zeneiskolásokból toborzott alkalmi zenekart lestük meg, s a Deák-Diák iskola tornatermében már a leendő díszlet néhány elemét is felfedezhettük.

"Az ószövetségi vízözön-történetet elbeszélő opera számára Benjamin Britten elképzelése szerint egy templom vagy egy nagy csarnok az ideális helyszín. A mű ősbemutatóját 1958-ban, az Aldeburghi Fesztivál keretében, az orfordi templomban tartották az Angol Nemzeti Opera művészei és amatőr gyermekénekesek közreműködésével. A gyermekszereplők mellett a hangszeresek többsége is amatőr volt, a zenekarban csupán néhány hivatásos muzsikus játszott. Britten virtuózan hangszerelt - kis zenekart alkalmazó - partitúrája briliáns példája annak, hogy miként lehet visszafogott hangszeres és vokális igényekkel, amatőröket és profikat közös munkára bírva igen hatásos zenés színházat létrehozni" - írja a Noé bárkájáról a Budapesti Mahler-ünnep műsorismertetője. Az eddig látottak és hallottak alapján minden remény megvan rá, hogy a Müpa Fesztivál Színházában is hatásos előadás szülessen Philipp György irányításával, és erről a Fidelio.hu olvasói még a premier előtt meggyőződhetnek, ugyanis hamarosan újabb részleteket tudhatunk meg a "kapitánytól", az első összpróbáról pedig videóval jelentkezünk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Klasszikus

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Könyv

Dragomán György Máglya című regényét méltatja a New York Times

Elbűvölőnek nevezi a rangos amerikai napilap kritikusa Dragomán György regényét. Ottilie Mulzet fordításában angolul is megjelent a Máglya, és máris dicsérő recenziót kapott.
Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.