Edu-Art

Kezdődik a Segítség, komolyzene!

2012.11.10. 15:55
Ajánlom
Beck Zoltán, a 30Y együttes frontembere lesz a házigazdája ebben az évadban a pécsi Pannon Filharmonikusok szombaton kezdődő beavató sorozatának.

Az Artisjus-díjas zenészre, a Pécsi Tudományegyetem oktatójára stílusteremtő szövegírói, előadóművészi tevékenysége, valamint széles látóköre, magas szintű társadalmi ismeretei okán esett a választás. A Pannon Filharmonikusok szerint Beck Zoltán érdekes, izgalmas kérdéseket vet fel a koncertek alatt, a személye pedig közelebb hozza a fiatalokat a komolyzene műfajához. "A megújuló Segítség, komolyzene a házigazdák kiválasztásában is tükrözni kívánja a zenekar szándékát: mind a fiatalokhoz, mind az idősebb generációhoz szólni, hiszen a komolyzene mindenkihez szól, és mindenkit megszólít. Arra bíztatok mindenkit, hogy legyen nyitott, és engedje, hogy az ő életéhez is hozzátartozzon a klasszikus zene és annak pécsi otthona, a Kodály Központ"- mondta Horváth Zsolt igazgató.

A 2012/2013-as évad Segítség, komolyzene! című beavató sorozata hat alkalommal nyújt lehetőséget a klasszikus zenével való ismerkedésre. Beck Zoltán a műsoron szereplő művekkel kapcsolatban olyan kérdéseket tesz fel Gönczy László zenetudósnak és Vass Andrásnak, a filharmonikusok állandó karmesterének, amelyek bármely, a komolyzenében még járatlan hallgatóban is megfogalmazódhatnak. A hangverseny második felében a zenekaré a főszerep, ekkor egyben hallhatók az első részben kielemzett művek.
A 30Y frontembere komolyzenei koncertekre viszonylag ritkán jár, klasszikus zenei műveltségét aligha mondaná kielégítőnek vagy széleskörűnek. A "laikus" kérdező szerepet azonban nagyon komolyan veszi, a művekkel kapcsolatosan olvas, meghallgatja őket, tudását komolyzenészektől szerzett információkkal gyarapítja.  A Pannon Filharmonikusok 2006-ban indult beavató sorozatára az első évadban valamivel több, mint félezren, 2010/2011-ben már 2860-an voltak kíváncsiak - ezt a sikerszériát folytathatja Beck Zoltán.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Itt a lista, közülük kerülnek ki a 2024-es Prima Primissimák

Rekordszámú, több mint 900 jelölés érkezett az immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. Közülük választotta ki a Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető díjat.
Színház

Kulka János: Tényleg más lettem

A közelmúltban hosszú idő után először lépett egyedüli szereplőként színpadra Kulka János. A Halál Velencében című előadást a Jurányi Házban mutatták be, a színművészt ennek apropóján kérdezte az RTL.
Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Zenés színház

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Színház

„A világ, amiben élünk, pokoli hely, ennek csak egy tünete a TikTok” – interjú a Túlságosan vékony falak alkotóival

A Staféta pályázaton Fidelio-díjat nyert Túlságosan vékony falak című előadás alkotóival, Bódi Zsófiával, Gerorgita Máté Dezsővel és Horváth Pannával a social media jelenlétről, influenszerekről és az előadás létrehozásának körülményeiről beszélgettünk.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.