Edu-Art

KiBelátó - színházpedagógiai program a Magyar Színházban

2013.10.10. 16:00
Ajánlom
A Magyar Színház profilváltáson ment keresztül, az előző évadtól kezdve mint ifjúsági és családi színház működik. Ennek a változtatásnak a következő eleme az idei évadban beinduló KiBelátó komplex színházpedagógiai program, amelynek kulcsszavai a kíváncsiság, a felfedezés, a kísérlet és a párbeszéd.

Mint az a színház közleményében olvasható, céljuk, hogy a Magyar Színház az iskolák, a tanárok és a diákság partnerévé váljon. Az érdeklődők a beavató foglalkozásokon keresztül megismerhetik a különböző színházi nyelveket és formákat, a feldolgozó foglalkozások fókuszában pedig az előadások által felkínált, megvitatásra váró témák állnak.

Kámán Orsolya és Márton Gábor Csaba színész-drámajátékvezető a Közellenség és a Rómeó és Júlia című előadás bemutatójához kapcsolódva hosszabb távon működik együtt egy-egy osztállyal a Sokszemközt Program keretében. A program résztvevői már a próbafolyamat megkezdése előtt foglalkozni kezdenek az előadás témájával, a próbák alatt többször találkoznak az alkotókkal, együtt gondolkodhatnak velük, így az együttműködésben résztvevő osztály ötletei, gondolatai, véleménye nyomot hagy a készülő előadáson.

A Sokszemközt Programra a színház várja a középiskolák jelentkezését. A programról és az előadásokról további információk a magyarszinhaz.hu-n, valamint a KiBelátó program Facebook-oldalán találhatók.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

„Minden este hazaviszek én is valamit” – interjú Schell Judittal

Mit tegyünk, hogy elkerüljük a szokásos párkapcsolati zsákutcákat? Hogyan építünk torlaszt és falakat a játszmáinkból? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Szeretetkert című előadás a Kultkikötőben július 27-én. Balatonszárszón négy kiváló színművész, Schell Judit, Jordán Adél, Mészáros Máté és Szervét Tibor várja a nézőket.
Zenés színház

„Csak akkor lehet szabadon alkotni, ha nincsenek félelmeink” – beszélgetés Tassonyi Balázzsal

Tassonyi Balázs elképesztően erős évadot tudhat maga mögött. A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatójaként 2024-ben debütált a Budapesti Operettszínház több előadásában is, és főszerepet kapott a Carmenben.
Vizuál

Nyaralástörténeti kiállítással nyílt meg a balatonfüredi Esterházy-kastély, amely újra régi fényében látható

A közelmúltban átadott Esterházy-kastély állandó kiállítása mélyebben foglalkozik a város kultúrtörténetével, minden oldalról körüljárva a gyógyvíz és a köré épült komplex gyógyászati központ múltját.
Zenés színház

Drámai kontúrok, finom árnyalatok – Richard Strauss Elektrája a Bajor Állami Operában

A legendás német rendező, Herbert Wernicke 1997-ben bemutatott Elektra-produkciója az idei évadban is szerepelt a Bajor Állami Opera műsorán, a produkció parádés szereposztással és kimeríthetetlen művészi energiával került színre.
Színház

Margaret Atwood az asszonyi hűségről szóló mítoszadaptációját is bemutatja a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház fesztiválprogramjának fontos csomópontjai a saját bemutatók, idén például négy olyan előadás, amelyet a színház részben saját fejlesztésben, részben koprodukciós partnerrel hoz létre.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.