Edu-Art

Kihirdették az UniCredit Tehetségprogram díjazottjait

2014.06.11. 09:49
Ajánlom
A 2014-es Tehetségprogram első helyezettje Dobó Bianka lett, akinek munkáit - a többi díjazott alkotásaival együtt - június 10-14. között a Forrás Galériában lehet megtekinteni. Az UniCredit Tehetségprogram célja, hogy a legkiválóbbakat hazai és nemzetközi sikerhez segítsék, és a fiatal alkotói pályák, a professzionalitás támogatása hosszabb távon a műtárgypiac mozgására is hatással lehet.

Az első helyezett, Dobó Bianka korábban már kapott kisalkotói díjat, az idei pályázatra benyújtott munkái alapján pedig a zsűri őt választotta a mezőny legjobbjának. A második díjat az erdélyi származású Máriás István (aka Horror Pista) kapta; megosztott harmadik helyezettként Tóth Lejla és Végh Júlia részesült még féléves alkotói ösztöndíjban. A bank tehetségprogramja továbbá képvásárlással támogatja Herbert Anikót, Kaliczka Patríciát, Kiss Antónia Zsanettet, Kuizs Lillát, Pap Ramónát, Pinczés Józsefet, Rácz Noémit, Szabó Kristófot és Tóth Zsófiát.

A kortárs művészetért pályázat 2014-ben négy ifjú alkotót támogat féléves ösztöndíjjal és képvásárlással, s további kilenc fiatal festőtehetséget egyszeri képvásárlással segít. "A támogatás kiterjed kiállítások szervezésére, kétnyelvű katalógus készítésére és nemcsak hazai, hanem az UniCredit Csoport révén nemzetközi terjesztésére is. A fiatal művészektől megvásárolt alkotások bekerülnek az UniCredit bank gyűjteményébe, amely a rendszerváltás utáni évtizedek egyik művészettörténeti értékű, irányzatok és fontos pályák tanúságát hordozó képzőművészeti kincstára. Hiszünk abban, hogy a legtehetségesebb fiatalok professzionális pályaképének felépítéséhez való hozzájárulásunk csakúgy, mint az értékes vállalati és magángyűjtemény hagyományának ápolása, a hazai műtárgypiac újraélesztéséhez is elvezet majd." - mondta Sipos József, az UniCredit Tehetségprogram alapítója.

A 2014-es ösztöndíjprogram zsűrijének tagjai: Gulyás Gábor, a Velencei Biennale magyar kormánybiztosa; Deák Erika galériatulajdonos; Dr. Balogh Péter, az Amadeus Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bodoni Zsolt festőművész; Giró-Szász Krisztina, az UniCredit Tehetségprogram kurátora, az ArtFolio kiadója; valamint az UniCredit képviseletében Sipos József, elnök-vezérigazgatói tanácsadó.

 Az UniCredit Tehetségprogram harmadik szériájának győztes pályamunkáit bemutató kiállítás 2014. június 10-14. között megtekinthető a Forrás Galériában (1067 Budapest, Teréz körút 9.) 12.00-18.00 óra között.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Szabó István filmje nyitja a ma kezdődő Magyar Mozgókép Szemlét

A szombatig tartó rendezvényen 59, Magyar Filmdíjra jelölt művet, valamint számos versenyen kívüli filmet vetítenek a Corvin moziban.
Vizuál

Szabó István nem veszi át életműdíját

Az Oscar- és Kossuth-díjas rendező kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták Szabó István ügynökmúltja miatt.
Klasszikus

A lipcsei kántor, aki mindannyiunkat összeköt – Jön a Bach Bridges fesztivál

Bach és Beethoven lesz a főszereplője az idei Bach Bridges Fesztiválnak március 31. és április 3. között a Budapest Music Centerben. A két korszakalkotó zseni munkássága a jelenkor perspektívájából és a nyugatitól eltérő esztétika fénytörésében is megmutatkozik a fesztivál változatos programjában.
Vizuál

Elhunyt Szentandrássy István festőművész

A 62 éves korában elhunyt művész 2012-ben kapott Kossuth-díjat a cigányság ősi, balladisztikus hagyományait és alakjait ábrázoló műveiért.
Klasszikus

A mi Kodályunk – Zenés ismeretterjesztő film a mozikban

Március 6-a Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző és népzenekutató halálának évfordulója. A 20. század korszakalkotó zenetudósa előtt tisztelegve, március 11-től érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges ifjú muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.