Edu-Art

Kiss Boldizsár nyerte a Lantos Rezső karvezető-versenyt

2013.03.26. 10:30
Ajánlom
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója a verseny fődíja mellett a Lantos Rezső Alapítvány ösztöndíját is megkapta. Az idei megmérettetés további díjazottjai: Hermann Szabolcs, Dobszay Péter, Farkasházi Dávid, Lukács Anett és Lozsányi Soma.

A Liszt Akadémia Karmester és Karvezető Tanszéke, valamint az 1977-ben elhunyt legendás kóruskarnagy emlékét ápoló alapítvány 2013-ban is meghirdette egyetemi és főiskolai hallgatók számára a Lantos Rezső Karvezető Versenyt. Az országos megmérettetés hosszú évek óta fórumot teremt a fiatal karnagyok számára, ahol megmutathatják tudásukat, és pártatlan szakértői bizottság előtt bizonyíthassák művészi, pedagógiai rátermettségüket. A 2013. március 24-én a Régi Zeneakadémia Kamaratermében megrendezett versenyen magyarországi és határon túli, hallgatói jogviszonyban lévő, illetve 2011-ben és 2012-ben végzett fiatalok vettek részt.

Az elődöntőben az Angelika Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna Liszt-díjas karnagy) működött közre, a versenyzőknek mintegy 10 perc próba után lapról vezényléssel, valamint egy Farkas Ferenc-, Orbán György-, vagy Kodály Zoltán-mű eldirigálásával bizonyíthatták rátermettségüket. A döntőben az Új Liszt Ferenc Kamarakórus (karigazgató: Erdei Péter - Liszt-díjas, Érdemes művész) élén a hat legjobb versenyzőnek húsz-húsz perc állt rendelkezésére, hogy bemutassa Luca Marenzio Et respicientes viderunt című húsvéti motettáját, valamint a három, sorsolással kiválasztott XX. századi mű (Farkas Ferenc - Jékely Zoltán: Homokóra-játék, Ligeti György - Weöres Sándor: Magány, Orbán György - W. Shakespeare: Come Away) egyikét, a lapról vezénylés feladatban pedig egy-egy romantikus vegyeskari mű szerepelt.

A verseny fődíját, egyben a Lantos Rezső Alapítvány ösztöndíját Kiss Boldizsár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója (tanára: Erdei Péter) nyerte el. A második helyezett, és vele a Zeneakadémia Alapítvány ösztöndíjának nyertese Hermann Szabolcs lett - a kolozsvári Georghe Dima Zeneakadémia növendéke (tanára: Petru Sbarcea) a 2012-es versenyen is szerepelt, akkor III. helyezést ért el. A Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány ösztöndíjával járó harmadik díjat ezúttal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanuló Dobszay Péter kapta (tanára Gál Tamás). A Kardos Pál Alapítvány különdíját Farkasházi Dávid, a Kontrapunkt Kiadó különdíját Lukács Anett és Lozsányi György Soma nyerték el - mindketten az LFZE hallgatói, tanáraik Kutnyánszky Csaba, Horváth Gábor és Párkai István. A közönségdíjat és a Pécsi Europa Cantat 2015. szervezőbizottságának díját az első helyezett Kiss Boldizsár kapta.

A zsűri elnöki tisztségét Thész Gabriella Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy, Érdemes művész töltötte be; a bizottság tagjai Rozgonyi Éva Liszt-díjas karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke; Gerenday Ágnes karnagy, az EMMI Zeneművészeti referense; Jos Vranken karnagy, fesztiválszervező (Hollandia); és Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy voltak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.