Edu-Art

Kocsis Zoltán visszatér a Bartók-szemináriumra

2015.06.09. 13:45
Ajánlom
Többéves szünet után Kocsis Zoltán visszatér a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválra. Az egyik leghitelesebb Bartók-előadóként tisztelt muzsikus zongora-mesterkurzust tart és a fesztivál nyitóhangversenyét is ő dirigálja.

A Bartókon innen és túl címmel meghirdetett idei rendezvényen hangsúlyosan jelennek meg a fiatal komponistát inspiráló Debussy és Ravel, valamint a 20. század olyan klasszikusai, mint Britten, Sosztakovics vagy Janácek - hangzott el a július 10-18. között megrendezendő fesztivált beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

A rendező Filharmónia Magyarország munkatársa, Igric György elmondta: Kocsis Zoltán mellett olyan további szaktekintélyek tartanak mesterkurzust, mint Rohmann Imre (zongora), Fekete Gyula (zeneszerzés), Lakatos György (fagott), Rivka Golani (brácsa és vonós kamarazene) és Howard Williams (karmester). A Bartók-fesztivál másik lábát a koncertek adják, melyeken több mesterkurzust tartó muzsikus - többek között Rohmann Imre, Lakatos György és Rivka Golani - is színpadra lép. A július 11-én a szombathelyi Bartók-teremben tartandó nyitóhangversenynek nemcsak karmestere, hanem programjának összeállítója is Kocsis Zoltán. A koncerten Bartók I. hegedűversenyét Zalai Antal játssza, elhangzik emellett a Táncszvit, valamint Debussy Három noktürnje és Ravel Valses nobles et sentimentales című műve. A hangverseny előtt Kocsis Zoltánnal Bolla Milán, a Bartók Rádió műsorvezetője beszélget.

A Bartók-fesztivál programját jazzkoncert, Sáry László különleges kottáiból nyíló kiállítás, népzenei est és zenetudományi előadás is színesíti. A Szent Efrém Férfikar Szokolay Dongó Balázzsal előadja nemrég megjelent lemezét, amelyen Bartók összes férfikarra komponált műve parasztzenei környezetben hallható - tette hozzá Igric György.

A sajtótájékoztatón szó esett a Filharmónia Magyarország egy másik nyári rendezvényéről, a fertődi Esterházy-kastélyban június 27. és július 4. között tartandó Régi Zenei Napokról is. A fesztiválon idén olyan művészek és együttesek lépnek fel, illetve tartanak mesterkurzust, mint Malcolm Bilson, Barthold Kuijken, Erik Boosgraaf, Spányi Miklós, a Capella Savaria, valamint Vashegyi György és együttesei, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus. Vashegyi György karmester, a Régi Zenei Napok szerkesztőbizottságának tagja kiemelte: az idei mesterkurzusokra 11 országból érkeznek résztvevők, és csaknem 40 magyar muzsikus is továbbképezheti itt magát. Mint mondta, különösen népszerű volt idén a kamarazene-kurzus, de sokan jelentkeztek fortepiano-, fuvola-, hegedű- és tánc-mesterkurzusokra is.  

A koncertek hagyományosan a kurzusvezető tanárokra épülnek. Az idei hangversenyek közül Vashegyi György kiemelte Spányi Miklós orgonaestjét a soproni Szent György-templomban - a fertődi programok mellett egy soproni  kirándulás" -, valamint az ifjú zongoratehetség, Berecz Mihály fellépését. Rácz Márton, a fertődi Esterházy-kastély zeneigazgatója elmondta: bár négy éve úgy tűnt, hogy csak átmenetileg fogadják be a Régi Zenei Napokat, mostanra úgy alakult, hogy a fesztivál állandó, stabil helyszíne lettek, sőt újabban már pénzügyi segítséget is tudnak nyújtani a rendezvényhez. Hozzátette: a kastély külső és belső tereit is érintő felújítások állandó egyeztetéseket igényelnek a fesztivál programjaival kapcsolatban, de mindent megtesznek a zökkenőmentes lebonyolításért. Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország igazgatója kitért arra is, hogy a régizenével most ismerkedőket, illetve a családokat, gyerekeket is szeretnék bevonni a fesztivál programjába, ezért többek között barokk piknikkel, bor- és ételkóstolóval, bábszínházzal és kézműves játékokkal is készülnek.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Jazz/World

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.