Az Új Színház a 2011-2012-es évadra ismét meghirdeti Kőfal - Pálya IV. pályázatát Históriák és életképek a magyar nép „zivataros" és „napfényes" évszázadaiból címmel.
A pályázat célja: az Új Színház profilját meghatározó nyitottság jegyében bemutatkozási és játszási lehetőséget biztosítani független - a kőszínházi struktúrán kívül dolgozó - színházi alkotóknak, csoportoknak.
Pályázni olyan új - stúdiószínpadi - produkcióval lehet, amelynek témája a magyar történelem valamely eseménye, és ennek izgalmas, ma is átélhető történetként való feldolgozása.
A project vezetője: Lőkös Ildikó dramaturg - Új Színház
Pályázati feltételek:
1. Csak olyan előadással lehet pályázni, amit eddig még máshol nem mutattak be és kifejezetten az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadára készül.
2. Előnyt jelenthet - de nem kötelező föltétel - ha a produkcióban az Új Színház művészei is közreműködnek.
3. Csak független társulatok pályázhatnak, azok, akik nem állandó (önkormányzati, vagy egyéb) költségvetésből gazdálkodnak.
4. A nyertes pályázat(ok) előadása csak a kötelező egyeztetések (technika, infrastruktúra, jogdíjak, szponzorok stb.) után valósulhat meg.
5. Egy csapat/személy csak egy pályázatot nyújthat be.
Az Új Színház a következőket biztosítja a nyertesnek:
- az előadás helyszíni adaptációjára, vagy megvalósítására korlátozott számú - és a színház munkarendjébe illeszkedő - próbalehetőséget a Bubik István Stúdiószínpadon (próbadíj nincs)
- a helyszíni próbákra és az előadás(ok)ra kiegészítő műszaki személyzetet
- a produkció technikai igényeinek ismeretében - a színház tárolókapacitásának függvényében - a díszletek, kellékek, jelmezek tárolását és őrzését
- a nyertes produkció(k) legalább 3 alkalommal történő előadását a Bubik István Stúdiószínpadon a színház saját produkcióinak játszási tervéhez illeszkedően. (A továbbjátszás a produkció nézettségének, szakmai és közönség sikerének függvénye és további egyeztető tárgyalások kérdése)
- az előadások nézettségének - és a később megállapításra kerülő jegyárának - függvényében fellépti díjat a produkcióban részt vevőknek (egyedi megállapodás)
- a fentieken kívül a produkció korlátozott pénzügyi támogatását a Budapesti Kulturális Alap által - az Új Színháznak - biztosított forrásból (egyedi megállapodás)
- promóciót a színház havi műsorfüzetében, honlapján és más reklámfelületein
- a nyertes produkciók - igény szerint - Új színházi ajánlást további pályázatokhoz
A megvalósuló nyertes pályázatot, pályázatokat az Új Színház kooprodukciónak tekinti, és a nyertessel egyeztetve - lehetőség szerint - a 2011-2012-es évadban bemutatja.
Pályázni kizárólag elektronikus formában lehet az Új Színház honlapján megtalálható adatlap kitöltésével. Cím: [email protected]
A pályázatokat az Új Színház által fölkért szakmai kuratórium bírálja el.
A zsűri tagjai:
Márta István - igazgató (Új Színház)
Szikora János - művészeti vezető (Új Színház)
Hargitai Iván - rendező (Új Színház)
Bagó Bertalan - rendező (Új Színház)
Lőkös Ildikó - dramaturg (Új Színház)
Szűcs Katalin Ágnes - kritikus (Criticai lapok)
Erőss Balázs - igazgató (MU Színház)
A kuratóriumnak nem feladata a pályázatok nyilvános, vagy személyre szóló értékelése. Amennyiben a pályázó mégis igényelné, úgy az Új Színház - lehetősége szerint - biztosítja a konzultációt.
hírlevél
