Edu-Art

Könnyűzene-elméleti képzés a Pécsi Tudományegyetemen

2012.02.28. 12:00
Megosztom
A Zenélő Egyetem program célja a könnyűzene és a hozzá kapcsolódó kulturális, társadalmi, gazdasági jelenségek vizsgálata, a zenei alkotófolyamatok ösztönzése és tehetséges előadók, zenekarok bemutatkozási lehetőségének biztosítása.

A PTE szerint nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is egyedülálló kezdeményezés részleteiről az ötletgazda, Beck Zoltán, a 30Y zenekar frontembere, az egyetem bölcsészettudományi karának adjunktusa adott tájékoztatást egy érdeklődőkkel zsúfolásig megtelt előadóteremben (képünkön).

A Zenélő Egyetem három különálló, de átjárható modulból áll, és az egyetem keretein belül, a helyi önkormányzat támogatásával valósul meg. Az elméleti és gyakorlati foglalkozásokon a PTE hallgatói szabadon, térítésmentesen vehetnek részt, és az ismeretek bővítése mellett kreditpontokat is szerezhetnek.

Az akadémiai modul a zene minél szélesebb körben való értelmezésére és vizsgálatára irányul. Ennek szellemében benne olyan, a zenéhez közvetlenül kapcsolódó tevékenységeken felül, mint a dalszövegírás és dalszövegelemzés, helyet kap a zene és a zeneipar gazdasági sajátosságainak vizsgálata, a könnyűzene kulturális jelenségének, az általa létrehozott szubkultúrának a tanulmányozása, a zene és a zenekészítés természettudományos, műszaki alapjainak megismertetése. A kurzusokat az egyetem egyes karain tartják az ott oktatott és művelt tudományágaknak megfelelően. A program egyes elemei már tavaly ősszel elindultak: az érdeklődők elmélyedhettek például a könnyűzene történetében, és egyebek mellett a zeneipar jogi működéséről is hallhattak előadást. A kezdeményezés a következő félévtől kiteljesedik, a PTE Bölcsészettudományi Kara megkezdte egy felsőfokú szakképesítést nyújtó képzésforma előkészítését.

A második modul nem csupán a zenéhez értők, hanem azt magas fokon művelők képzéséhez járul hozzá. Elsősorban nem zeneszerzésre, hangszeres- vagy énektudás fejlesztésére, hanem a zenei termék elkészítésének és a közönséghez való eljuttatásának a teljes folyamatára koncentrál. Ez magában foglalja a hangrögzítést, a hangosítást, koncertszervezést, a vizuális tálalást és a népszerűsítést is. A legmagasabb szintű megvalósításért a Zenélő Egyetem tutori, azaz oktatói, pártfogói rendszere lesz a felelős, amelynek tagjai az adott területek elismert hazai képviselői.

A harmadik modul abban nyújt segítséget, hogy a minőségi produkciók minél szélesebb közönséghez juthassanak el. A Zenélő Egyetem próbatermeket és fellépési lehetőségeket biztosít a jövőben a PTE hallgatói által alapított zenekarok, előadók részére, akik professzionális körülmények között rögzíthetik hanganyagaikat.

A Zenélő Egyetem nemcsak Pécsen, hanem az ország különböző pontjain, sőt, lehetőség szerint külföldön is népszerűsíteni kívánja a tehetséges kezdő előadókat és zenekarokat, ennek érdekében együttműködik kulturális intézményekkel, könnyűzenei fesztiválok szervezőivel és más egyetemvárosok klubjaival is. Beck Zoltán elmondta: a kezdeményezés kétheti, kétszer 90 perces ismeretterjesztő előadásokkal indul, amelyekben az érdeklődők a populáris zenei kultúra területeivel ismerkedhetnek. A bevezető kurzus előfeltétele a jövő félévben kezdődő műhelymunkáknak, amikor a tutorok már saját szakterületeik anyagát oktatják a hallgatóknak. Úgy vélte: a résztvevők a következő félévtől a korábbinál sokkal jobban átlátják majd a populáris zenei világ működését, struktúráját, mechanizmusait. Az érdeklődők olyan nemzetközi rálátással rendelkező hazai kiválóságoktól tanulhatnak, mint Szénássy Alex arculattervező, Takács Zoltán Jappán producer, a Heaven Street Seven alternatív rockzenekar billentyűse, vagy Barabás Lőrinc.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Jazz/World

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel. 
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.