Két éve a 25. évfordulót ünnepelte a fesztivál és a szervező Filharmónia Budapest Nonprofit Kft., az idei év más szempontból különleges öröm. Ősszel végre elindul a Zeneakadémia régizenei képzése, így a Régi Zenei Napok, amely sokáig az egyetlen nemzetközi szintű régizenei fórumunk lehetett, ettől az évtől kezdve egymást támogathatja a Zeneakadémiai tanszékkel. Az Akadémiára jelentkező hallgatók előképezhetik magukat a mindkét helyen oktató tanároknál, az ott már hallgató, majd ott végzett növendékek számára intenzív kiegészítést jelenthet a nyári kurzus, a zenetanárok, más érdeklődők pedig szorosabb kapcsolatot találhatnak az egyetemi tanszékkel.

Különleges az idei év amiatt is, hogy a kurzusok közös tematikája a bécsi klasszika lesz. Nekünk ez a korszak kicsit talán többet is jelent, mint egyszerűen egy időszakot a régizene hatalmas repertoárjából. Fertőd-Eszterháza révén, a fertődi Haydn-fesztiválok fényében, az Operaház utóbbi Haydn-opera előadásai után, illetve a fesztivál egyik oszlopa, Vashegyi György és együttese számtalan Haydn-produkciója alapján joggal érezhetjük, hogy a Haydn-játék egyik specialitásunk lehet, amely még számos lehetőséget rejt számunkra. Az idei hegedűkurzus vezetője, sok éve visszatérő mestere, Simon Standage is egyetért ezzel, és lelkesedéssel beszél a Régi Zenei Napok programjainak több éven át helyszínt adó fertődi kastéllyal kapcsolatos élményeiről: „Csodálatos Eszterházán játszani, csodálatos élmény ugyanabban a teremben koncertezni, ahol Haydn járt. Hiszen Haydn számára ez abszolút központi jelentőségű helyszín, ahol az élete nagy részét leélte, ahova számos előadást tervezett, és ahova számos művét írta. Aki itt játszik, közelebb kerül Haydn személyiségéhez is." Standage kurzusán egyébként a bécsi klasszikusok mellett Bach, és a hegedűművész által a 18. század francia hegedűirodalmának legnagyobbjának tartott Leclair művei lesznek soron. Hogy miért épp ez a két szerző, az alighanem Standage előadásából fog kiderülni. Előadásának sokak számára talán rejtélyes címe - „The Mixed Style" - ugyanis a barokk két fő stílusát, az olaszt és franciát szintetizálni kívánó későbarokk zeneirodalomra utal, amelyre Bach és Leclair művei kiváló példák.

Az amerikai Malcolm Bilson szintén régi vendége a fesztiválnak, a magyar közönség pedig már évtizedek óta ismerheti magyarországi fellépéseiről is. Idei fortepiano-kurzusa tematikájául az 1760-1820 közötti korszakot, vagyis a fesztivál mottóját jelentő bécsi klasszika korát jelölte ki, de előadást is tart „Performing the score" címmel. Jó hír ráadásul a hegedűsöknek és billentyűsöknek, hogy most egymás tanáraitól aktív résztvevőként is tanulhatnak. Régen felvetődött, hogy a különböző hangszereken folyó párhuzamos kurzusok egymással kapcsolatba kerüljenek. Simon Standage és Malcolm Bilson idén közös projektet is vezet, ennek keretében a hegedűsök és billentyűsök Mozart és Beethoven hegedű-zongora szonátáit kamaraszámként mindkét mestertől tanulhatják. A kamarakurzust emellett Vashegyi György tartja: a hegedűsökön, billentyűsökön és énekeseken kívül ezen a fúvósok és lantosok is aktív jelentkezőként vehetnek részt.

A hegedű és billentyűs kurzus mellett idén az énekesek kapnak lehetőséget. A két világhírű szopránnal, Nancy Argentával és Ingrid Attrottal már tavaly megismerkedhetett a Régi Zenei Napok közönsége. Sőt, az egyébként rendkívül széles, a barokktól a 20. századig is ívelő repertoárral rendelkező Argentától 2003-ban éppen egy bécsi klasszikus dalestet hallhattak a Tavaszi Fesztivál látogatói. Az idei kurzus anyaga még a tavalyinál is szélesebb: Purcelltől Schubertig opera-, oratóriumáriákat, kantátákat és dalokat egyaránt hozhatnak az aktív résztvevők, Nancy Argenta pedig a barokk stílusba ígér bevezetést előadásában.

És vajon milyen lenne egy soproni régizenei hét historikus táncok nélkül? Mára nyilván elképzelhetetlen: Széll Rita több, mint húsz éve minden évben tart kurzust reneszánsz és barokk táncokból kezdődnek, haladóknak, aktív hangszeres résztvevőknek és csak a tánckurzusra járóknak egyaránt, a hét fénypontja pedig mindig a historikus bál. Széll Rita, aki nemcsak tánctörténész, hanem csembalóművész is, saját tapasztalatából tudja, milyen fontos megismerni egy előadóművésznek azt a mozgáskultúrát, amely annak idején egy egységet képezett a zenével: „Nekem meggyőződésem, hogy aki megismeri ezeknek a régi táncoknak a gyakorlatát, másképp, vagy jobban kell, hogy zenéljen, mert másfajta megközelítést kap. Annak a zenésznek, aki kipróbálja, a fizikumával megéli ezeket a lépéseket, sokkal konkrétabb elképzelése lesz az artikulációról, lélegzésről, arról, hogy mi fér a zenei szabadságba. A legérdekesebb, hogy rájön arra, hogy nagyon sok minden, hiszen ha táncot muzsikálunk, akkor is lehetünk szabadok, csak megvannak a határok, hogy mi között." Lelkes szavainál jobb kedvcsinálót pedig aligha mondhatnánk:„Azt hiszem, nemcsak én, hanem bárki aki a fesztiválra eljött, nagyon sok barátot, ismerőst szerzett itt. Ha nem is foglalkozik valaki régi zenével, egyszer az életben meg kell ezt nézni. Itt például egy zongorista, aki soha nem is akar mondjuk a Fitzwilliam virginal bookból játszani, másféle szemléletet fog tanulni. Másféle, színesebb hangokat fog tudni kicsalni a zongorából attól, hogy odaült a csembaló vagy fortepiano elé, vagy csak meghallgatott előadásokat, és rádöbbent arra, hogy mennyivel aprólékosabban lehet művekhez hozzányúlni."

További információ ide kattintva érhető el.