Edu-Art

Kortárs drámatábor magyarul és angolul

2011.03.30. 12:00
Ajánlom
A foglalkozásokat augusztus 1. és 7. között rendezik meg a festői szépségű Nován.

A három csoport résztvevői a workshop-jellegű alkotófolyamat során kis társulatként működnek együtt. A magyar nyelvű csoport Garaczi László Csodálatos vadállatok című drámájával, az angol nyelven alkotó csoport az ír Ursula Rani Sarna Blue című darabjával fog foglalkozni, a harmadik csoport pedig a tábor helyszínéül szolgáló település életének, problémáinak megismerésén keresztül nyer betekintést a színházi alkotófolyamatba.

Az egy hét során a táborozóknak lehetőségük nyílik különböző színházi szakemberekkel egyéb foglalkozásokon is részt venni. A tábor szakmai garanciáját a vezetők szakirányú végzettsége és több éves szakmai tapasztalata biztosítja, melyet nem csak a színházi életben, de Az iskola írója - Az író iskolája színházi nevelési program keretében középiskolások számára tartott foglalkozások több éves gyakorlatában is szereztek.
Az április végéig jelentkezők kedvezményt kapnak a részvételi díjból.

Bővebb információ: http://tabor.szinmuhely.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.
Edu-Art oktatás

Felszabadulni a mozgásban

Harmadik éve működik a Budapesti Fesztiválzenekar projektje, a TérTáncKoncert. A Hősök terén látható látványos előadás mögött nehéz, de élményekkel teli munka van. A Fidelio a tértáncosok egyik vidéki regionális találkozóján járt.