Edu-Art

Közeledik a Virtuózok jelentkezési határideje

2016.02.16. 10:17
Ajánlom
Február végéig jelentkezhetnek a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsorába, a Virtuózokba azok a 6 és 23 év közötti fiatalok, akik kiválóan játszanak a klasszikus zene valamelyik hangszerén vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.

A közmédia tavasszal folytatja a korábban nagy sikert aratott komolyzenei tehetségkutatót, amelybe három korcsoportban nevezhetnek a klasszikus zenét művelő fiatalok. Az I. korcsoportban a 6 és 12 év közötti gyerekek mérhetik össze hangszeres vagy énektudásukat. A II. korcsoportba a 13 és 17 év közötti fiatalok nevezhetnek, míg a 18 és 23 év közöttiek alkotják majd a III. korcsoport mezőnyét. A versenykiírás szerint az énekesek esetében a felső korhatár 28 év.

Virtuózok

Virtuózok (Fotó/Forrás: Budapesti Nyári Fesztivál)

A Virtuózok 2016-os műsorába ide kattintva jelentkezhetnek az érdeklődők február 29-ig. A jelentkezési lap kitöltése mellett egy legfeljebb 400 megabájt terjedelmű videót is fel kell tölteniük bemutatkozó produkcióként - olvasható a közleményben.

A közszolgálati médiaszolgáltatás küldetéséből adódóan a versenyben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít. A tehetségkutatás mellett a műsor továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét a nézőkkel.

A Virtuózok, Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora 2014-ben debütált a közmédiában. A nagy siker és az óriási érdeklődés miatt a műsorsorozat idén újraindul, a műsor egyes adásai a Duna televízióban lesznek láthatók áprilistól.

Nagy jövőt jósol a Virtuózoknak Domingo

A világhírű spanyol énekes a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorban szerepelt ifjú muzsikusokkal találkozott a Zeneakadémián. Gyöngyösi Ivett zongorázott is neki, és Domingo felkérte a fiatal művésznőt, hogy adják elő együtt Liszt Petrarca-szonettjét.

A Virtuózok első szériájában szintén három korosztályban született győztes: Boros Misi a legfiatalabb, Lugosi Dániel Ali a középső, Gyöngyösi Ivett a legnagyobbak között nyerte meg a versenyt. Misi és Ivett zongora-, Ali pedig klarinétjátékával nyűgözte le a zsűrit és a nézőket. A műsor különdíjasa Demeniv Mihály lett, aki harmonikáján szólaltatta meg a zeneműveket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus

Mikor kezdtünk el ráadást követelni a hangversenyeken?

Megszokott dolog: ha a műsor megengedi, addig tapsolunk, míg a muzsikus újra színpadra nem jön, és ráadást ad. Mint minden hagyomány, ez is elkezdődött valamikor.
Vizuál

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.
Klasszikus

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.