Edu-Art

Kultúra színpadon és befőttesüvegben

2010.10.13. 12:19
Ajánlom
Október 11–18. között rendezik meg az első Pécsi Diákfesztivált.

A két évvel ezelőtt alakult EKF Diákszenátusa állt elő a Pécsi Diákfesztivál ötletével, ami nem más, mint egy középiskolai ki mit tud. „A diákok megirigyelték a keszthelyi Helikon Ünnepségeket, a maga pezsgésével, kavalkádjával, és 63 millió forintos költségvetésével" - magyarázta Baracs Nóra projektmenedzser, a pécsi Széchenyi Gimnázium tanára. „A mi büdzsénk 3,4 millió forint, de így is sokakat mozgatott meg."

Az országos tehetségkutató verseny és fesztivál 18 helyszínen folyik majd, és 43 iskola mintegy 800 diákja nevezett be a megmérettetésre. Sokan közülük pécsi és régióbeli intézményből jelentkeztek, de jönnek külföldről, Budapestről is, a legtávolabbi hazai versenyző pedig Berettyóújfaluról érkezik.
A diákok 18 kategóriában mérhetik össze tudásukat. Lesz vers- és prózamondó verseny, kórusfesztivál, tánctalálkozó, de találunk a kategóriák között könnyű-, nép- és komolyzenét, vizuális- és fotópályázatot, magyar és angol nyelvű vitaversenyt, mi több, ifjú zsonglőröket, bűvészeket, parodistákat és pantomimeseket is Pécsre várnak.

A szervezők Essenben járva importáltak egy frappáns ötletet, így a fesztivált egy „Tedd a kultúrát az üvegbe!" elnevezésű elemmel is tarkították. Ennek keretében a város kirakataiba kulturális relikviák kerülnek, stílusosan befőttesüvegekbe zárva. Baracs Nóra a diákok óhajáról szólva elmondta: bár jövőre már nem áll rendelkezésre az Európa Kulturális Fővárosa program financiális háttere, ha a városvezetés arra méltónak ítéli a rendezvényt, a szervezésben résztvevő 13 iskola tanulói szeretnék, ha az idei alkalom hagyományteremtő lehetne, és folytathatnák a fesztivál szervezését a jövőben is.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

„Nincs kitől többé megtanulni, hogyan bocsáthatnánk meg egymásnak” – Konrád Györgyre emlékezve

Pályatársakat, kortárs művészeket, barátokat kértünk meg, hogy pár sorban írjanak Konrád Györgyről, Konrád Györgyhöz.
Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Klasszikus

Mikor kezdtünk el ráadást követelni a hangversenyeken?

Megszokott dolog: ha a műsor megengedi, addig tapsolunk, míg a muzsikus újra színpadra nem jön, és ráadást ad. Mint minden hagyomány, ez is elkezdődött valamikor.
Klasszikus

Online elérhető a Fischer Ivánról és a BFZ-ről készült film

2014-ben egy stáb egy éven keresztül követte a Budapesti Fesztiválzenekart és karmesterüket bepillantást engedve munkájukba.
Vizuál

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.