Május végén tett közzé felhívást a Praktiker a honlapján és Facebook-oldalán, amely szerint félmillió forint értékű felújítást biztosít egy oktatási-nevelési alapítványnak. A támogatást - mely magában foglalja a teljes körű tervezést és kivitelezést is - a barkácsáruház-lánc annak az alapítványnak ígérte, amelyik előbb érte el az ezer szavazatot.
A felhívást a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei is észrevették, és megpályázták az iskola hangversenytermének, a Ferencsik-teremnek a felújítását. A szavazóoldalt a zenész-növendékek olyan szorgalmasan lájkolták és osztották meg, hogy mindössze három nap alatt sikerült összegyűjteniük az ezer szavazatot. A félmillió forint értékű felújítás nyertese így a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola lett.
A Praktiker az iskola alapítványával szoros együttműködésben, belsőépítésszel tervezteti meg a helyiséget, majd egy kijelölt kivitelezővel és önkéntesekkel együtt lát neki a renoválási munkálatoknak. A hangversenyterem felújítását dokumentálják majd, így a munkák előrehaladását az interneten is követhetjük majd.
Bravo Praktiker, bravo Bartók konzi!