Edu-Art

Legyél te is majdnem híres!

2014.02.14. 12:30
Megosztom
Hiánypótló kurzust indít a nemrég ötödik születésnapját ünneplő, első akkreditált könnyűzenei menedzserképző, a Majdnem Híres Rocksuli. Az MHRS ezúttal a brandépítés és szponzoráció területén szerzett tapasztalatokat osztja meg márciustól Linczényi Márk vezetésével.

A zeneipar és a zenekarok egyre fontosabb bevételi forrása lesz, már rövidtávon is, a szponzorációból származó pénz. Ez a bevételi forrás, szemben a koncertbevételekkel, a szerzői jogdíjakkal, és az egyre apadó lemezeladásból származó forrásokkal, meglehetősen messze áll egy kulturális termék menedzsmentjétől. Mégis egyre nagyobb szükség van rá, ezért szervez az ötéves Majdnem Híres Rocksuli akkreditált zeneipari képzés a szponzorációs lehetőségekkel és a megszerzésének gyakorlatával foglalkozó kurzust.

Az előadások nagy részét Linczényi Márk zenész és producer tartja, aki az ELTE kommunikáció szakán diplomamunkájában is ezzel a területtel foglalkozik, de nem csupán kutatja, hanem gyakorlatban is alkalmazza a brandépítésről és a szponzorációról összegyűjtött tudását. A hiánypótló képzésen emellett a szponzori oldalt képviselő, illetve a rendezvényszponzoráció területéről érkező vendégelőadók is részt vesznek.

Óraszám: 20 óra (10 alkalom)
Az órák időpontja: márciustól csütörtökönként
A részvétel követelményei: érettségi
A kurzus értékelésének módja: projekt vizsga
A kurzus helyszíne: Budapest VII. ker. Károly krt. 3/a, Oktatóterem
Kapcsolat: [email protected], +36204240913, mhrs.hu

Előadó
Linczényi Márk - zenész, kommunikációs szakember, producer
Vendégelőadók, workshopok: Karányi Dani (reklámszakember, zenész),
Pintér Nóra (Sziget Szervezőiroda marketingvezető-helyettes)

A kurzus célja
A populáris zenei tartalmakban rejlő kommunikációs lehetőségek, és a tartalmak értékesítési lehetőségeinek megismertetése.

A kurzus hallgatói pontos útmutatást kapnak, hogyan kell:
- megcélozni a lehetséges ügyfelet,
- létrehozni az adekvát brandet,
- kiválasztani a kommunikációs stratégiát,
- legyártani az adekvát tartalmat,
- értékesíteni a legyártott tartalmat,
- ezzel egy időben művészi produkciót létrehozni,
- a művészi produkciót megjelentetni, utóéletét kézben tartani,
- zenéhez kapcsolódó bevételekhez jutni.

A kurzus tematikája
Az ügyfelek igényei és a gyártás körülményei
A zene egyénre és közösségre gyakorolt pszichológiai hatásai
A zenei tartalmak iránti igények, fogyasztási szokások
A digitális hangzavar okozta kommunikációs válság és megoldási javaslatok
Kommunikáció brand segítségével, brandtervezés
Self management
Zene szponzoráció a szponzorok, ügynökségek oldaláról
Fakultatív projektfeladatok

A kurzus előnyei
A kurzus elvégzése segít az elméleti háttér elsajátításában, és gyakorlati alkalmazásában is. Semmilyen információt nem tartanak vissza az órák látogatóitól. A kurzus egyaránt hasznos zenészeknek, producereknek, zeneszerzőknek, menedzsereknek, promotereknek és bookereknek, vagy bármilyen, zeneipari munkát végzőknek, illetve azoknak, akik most terveznek ezekké válni.

A kurzusban részt vevők fakultatív projektfeladatokat kapnak (zeneszerzés, zene értékesítés, tárgyalási technikák alkalmazása stb.)

Az órákon lesz kóla és ropi.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.