Habár a fiatal koloratúrszoprán már eddig is számos elismerést tudhat a magáénak, hiszen kétszeres Fischer Annie-ösztöndíjas, és számos nemzetközi verseny döntőse és különdíjasa, a mostani siker valószínűleg minden eddiginél nagyobb lépés lehet Sipos Marianna életében. A müncheni Internationaler Musikwettbewerb der ARD Németország legnagyobb klasszikus zenei versenye, amelyen minden évben más hangszeresek képviseltetik magukat, énekeseknek pedig 3 évente rendeznek megmérettetést. A versenyt számos német rádió és televízióadó közvetíti, korábbi nyertesei között megtaláljuk Jessye Norman, Thomas Quasthoff, Francisco Araiza, Natalie Gutman vagy Mitsuko Uchida nevét, tiszteletbeli védnökei között Zubin Mehtát és Sir Colin Davist.
"A kvalifikáció során Tokiótól Fokvároson át Isztambulig mindenhonnan érkeznek a hangfelvételek, amelyek közül csak a legjobbak előadói kapnak meghívást a müncheni fordulókra. Nagyon reméltem, hogy bent leszünk, már csak azért is, mert a következő ARD-versenyre 2015-ig kellett volna várni" - nyilatkozta Ágoston László, a Moltopera társulatigazgatója és az énekesnő menedzsere. A következő hónapokban Kulcsár Janka, szintén Moltopera-tag és frissen Zeneakadémiát végzett korrepetitorral készülnek a megmérettetésre, amelyre szeptember közepén kerül majd sor. A rendkívül megterhelő, négy fordulós döntőn 20 számból álló repertoárral kell megjelenniük, amely Elena bolerójától (Verdi: Szicíliai vecsernye) az Éj Királynője két áriáján át (Mozart: Varázsfuvola) egészen a kortárs dalokig terjed és minden korból, minden stílusból kötelezően válogat.
"Egy emberként örül az egész társulat a hírnek, rengeteg gratulációt kapok, ami nagyon jól esik. Jó olyan helyen dolgozni-énekelni, ahol tudunk örülni egymás sikereinek!"- mondta Sipos Marianna, akivel hamarosan egy hosszabb beszélgetést is olvashatnak a Fidelio.hu virtuális hasábjain.