Edu-Art

Magyar zongorasiker

2010.09.24. 10:37
Ajánlom
Gyöngyösi Yvett első díjat nyert a Pécsett megrendezett Lions Tri Jumelage nemzetközi zongoraversenyen.

A kivételes tehetségű, tizenhét éves zongoraművésznő, Némethy Attila és Szokolay Balázs növendéke Frank Düpree német és Paul Juranville francia versenyzőt megelőzve lett a verseny legjobbja. A Lions Klubok Magyarországi Szövetsége, amely az egyik legnagyobb civilszervezet, nagy hangsúlyt fektet az ifjú komolyzenei tehetségek támogatására. A szervezet évek óta rendez háromoldalú nemzetközi találkozókat a német és francia szövetségekkel együttműködve, az éves összejöveteleket pedig minden alkalommal zenei verseny is kíséri, melyen idén a három ország egy-egy delegált fiatal zongoristája mérhette össze tehetségét a nemzetközi zsűri felügyelete alatt.

Gyöngyösi Yvett 1993-ban született Vásárosnaményben. Hét éves korában kezdett zongorázni Antalovszky Erzsébet irányítása alatt, első versenyét kilenc éves korában nyerte. Tehetségét Hauser Adrienne fedezte fel. 2005 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, tanárai Némethy Attila és Szokolay Balázs, de részt vett Vásáry Tamás, Bogányi Gergely, Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Emile Naoumoff, Gottlieb Wallisch és Alexander Strukov mesterkurzusain is. Tizenöt évesen debütált az Óbudai Danubia Zenekarral a Zeneakadémia nagytermében.

Számos díjat nyert nemzeti és nemzetközi versenyeken, többek közt ő lett a legjobb a Ferenczy György Zongoraversenyen 2005-ben, a Budapesten megrendezésre került Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen 2006-ban és 2008-ban, 2010-ben pedig megkapta a Steinway & Sons 'Fiatal Steinway Művész' kitüntető címét. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Színház

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Plusz

Megvan a Budapesti Tavaszi Fesztivál időpontja

Április 9-18. között rendezi meg a főváros a 40 éves fesztivált, amelyet idén először egyedül, a kormányzat anyagi segítsége nélkül kénytelen megszervezni.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.