Edu-Art

Meghosszabbított jelentkezési határidő a Keszthely-KLASSZ Fesztivál és Mesterkurzuson

2011.05.11. 15:18
Ajánlom
Egy hónappal több idő jut a papírok kitöltésére. Az új határidő: 2011. június 1..

2011. augusztus 5-13. között a Keszthely-KLASSZ Fesztivál és Mesterkurzus keretén belül Sass Sylvia világhírű operaénekesnő és Thierry Pillon francia rendező-színművész-énekes egy héten át tanítanak a Fő téri plébániatemplomban Harazdy Miklós zongoraművész közreműködésével.

A világ különböző pontjairól érkező hét növendék mindegyike pályája elején álló operaénekes. A kurzus során tanultakat az augusztus 13-ai záróhangversenyen mutatják be a közönségnek. Az órák is nyilvánosak, napközben bárki számára díjmentesen látogathatók. Ezáltal a közönség bepillantást nyerhet a hang- és előadóképzésbe.

A mesterkurzus célja, hogy a már haladó szinten álló fiatal énekeseket továbbfejlessze. Énektechnikai képzésen túl színpadi, előadási eszköztárat is nyújt, köszönhetően a két professzornak, Sass Sylviának és Thierry Pillonnak. A hat óra egyéni foglalkozás lehetővé teszi, hogy az énekesek kidolgozzanak egy magas színvonalú anyagot, és mind zenei, mind pedig előadói ismereteik bővüljenek. A kurzus nyilvános, így ez elősegítheti a passzív hallgatók szakmai fejlődését is. A zeneszerető közönség számára is nyitott a kurzus, így lehetőség nyílik számukra, hogy újabb műveket ismerjenek meg, valamint bepillantást nyerjenek az operaének-tanítás rendkívül érdekes folyamatába.

A kurzus témája:
Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóján kiemelt szerepet kap Liszt dalirodalma, valamint olasz és francia operaáriák. A résztvevők 6 áriát és 2 dalt készítenek elő, amelyekből legalább egy francia nyelvű. A professzorok ebből az anyagból választják ki, mely áriákkal és dalokkal foglalkoznak a kurzus alatt.

A kurzus professzorai:
Sass Sylvia
operaénekesnő - énektechnika, zenei formálás
Thierry Pillon francia énekes, színész, rendező - interpretáció, francia kiejtés
Harazdy Miklós zongoraművész - korrepetició, zongorakíséret

A kurzus lebonyolítási formája:
Helyszín: Keszthely belvárosa, Fő téri plébániatemplom
A kurzus időpontja: 2011. augusztus 6-ától 13-áig
Az órarend a Fő téri plébániatemplom szentmiserendjéhez igazodik.
A kurzus végén, egyben a Fesztivál zárásaként nyilvános koncertet adnak a növendékek.
A koncert időpontja: 2011. augusztus 13. szombat 20 óra

Résztvevők:
A kurzuson résztvevők a világ minden tájáról érkeznek.
Az aktív növendékek száma: 7 énekes
Minden fiatal művész 6 óra egyéni foglalkozásban részesül.
Minden órában mindkét professzor tanít.

Részvételi díj:
A kurzuson való részvétel a passzív hallgatók számára díjtalan, az aktív hallgatóknak bruttó 125.000,- Ft/fő. Ebben az összegben a szervezők közel a helyszínhez, családoknál biztosítanak szállást és reggelit a növendékeknek, valamint egy teljes bérletet adnak, amellyel a résztvevők beléphetnek a Fesztivál valamennyi koncertjére. A cél, hogy minden körülmény adott legyen ahhoz, hogy a Balaton Fővárosában, Keszthelyen, nyugodt, szakmailag tartalmas 9 napot tölthessenek el a fiatal művészek. Keszthely város megbecsülését, szeretetét érezzék, és felejthetetlen élményekkel telve, feltöltődve, magasabb szakmai szintre lépve folytathassák művészi pályájukat.

Meghosszabbított jelentkezési határidő: 2011. június 1.
A kiválasztott résztvevőket május 5-éig e-mailben értesítik. Az aktív résztvevőktől 2011. május 15-éig a részvételi díj 60%-át, bruttó 75.000,- forintot kérnek előlegként átutalni/befizetni a Goldmark Károly Művelődési Központ számlaszámára. Az ehhez szükséges adatokat az értesítő e-maillel együtt küldik.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Klasszikus

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.