Edu-Art

Megkezdődtek a Virtuózok előválogatói

2014.09.01. 12:16
Ajánlom
Vadonatúj tehetségkutató indul ősszel az M1 műsorán. A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsorba három korcsoportból várták a hangszeres fiatalok jelentkezését az ország minden területéről.

Már folyamatosan zajlik a meghallgatás, amire mintegy kétezer, kiemelkedő tehetségű, 6-24 év közötti fiatal nyújtotta be jelentkezését. Az ötlet nemcsak itthon, hanem az egész világon egyedülállónak számít. Hasonló, a klasszikus zenét megcélzó tehetségkutatóval eddig még sehol sem találkozhattunk. Az október közepétől az M1 műsorán látható műsorsorozatba az ország minden területéről jelentkeztek hangszeres fiatalok, akik tudását az előválogatók során egy szakmai bizottság térképezi fel.

A jelentkezők felkészültségét, színpadi jelenlétét, kifejezőképességét, technikai és művészi eszköztárát a szakmai bizottság heteken át értékeli, hogy kiválaszthassa a televíziós adásba kerülő legígéretesebb fiatalokat. A kezdeményezés kiemelt figyelmet fordít a szociálisan rászoruló tehetségek felkutatására és gondozására. A nézők az adások során számos különleges ifjú művésszel találkozhatnak majd, akiknek elsődleges céljuk virtuozitásuk bemutatása mellett a klasszikus zene szeretetének közvetítése, hiszen számukra nem is maga a verseny, vagy a díjak a legkecsegtetőbbek, hanem az, hogy végre a nagyközönség előtt is megmutathassák hangszeres tudásukat. "Hiszünk abban, hogy a komolyzene egy csodálatos világ, amelynek megismerése, művelése gazdagabbá és értékesebbé tehet mindannyiunkat. Ebben a műfajban a tehetségen kívül sok ezer óra befektetett munka, élethosszig tartó gyakorlás az, amely garantálja az érvényesülést.

A komolyzene ezáltal kiváló példa lehet arra, hogy visszaadjuk a munkába vetett hitet, hiszen az igazi teljesítményhez mindig csak munkán keresztül vezet az út." - mondta el Peller Mariann, a Virtuózok producere. A Virtuózok a kivételes lehetőségek tárháza is a jelentkező ifjú művészek számára: a decemberben záruló műsornak ugyanis a jelenleg alakuló öttagú zsűri döntése alapján három győztese is lesz (korcsoportonként egy), akik mind egy-egy lemezfelvétellel, illetve egy-egy amerikai fellépéssel gazdagodhatnak. Hármuk közül pedig a nézők választják majd ki azt az egy szerencsés fődíjast, aki egy éven át havi egy millió forintot kap, amit zenei karrierjére fordíthat. Az érdeklődők a műsor weboldalán és a Facebookon tudhatnak meg részleteket a tehetségkutatóról, továbbá szeptember 6-án, a Közmédia napján is jelen lesznek a Virtuózok!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Zenés színház

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.
Klasszikus

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Klasszikus

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.
Klasszikus

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.