Lázár Ervin családi mesedarab pályázatot hirdet a Pécsi Nemzeti Színház és a Jelenkor folyóirat.
Pályázni lehet: olyan magyar nyelvű színdarabbal, amely még nem jelent meg sem nyomtatásban, sem elektronikus formában, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázaton, illetve előadási, közlési jogával más intézmény nem rendelkezik. Egy szerző több művel is pályázhat. Az írókkal szemben elvárás, hogy a mesedarab ne csupán egyetlen korosztály számára készüljön, hanem családi előadásként bemutatható legyen. (A pályázat azért kapta Lázár Ervin nevét, mert a neves író Pécsen töltötte fiatalkora fontos éveit, pályája kezdetének meghatározó szakaszát, amelyet nagymértékben alakított a Jelenkor szerkesztőjeként végzett munkája, az irodalmi műhely kisugárzása.)
A bírálatot egy öttagú szakmai zsűri végzi. Az eredményhirdetés 2012. március 27-én, a színházi világnapon, a pécsi színház aznapi nagytermi előadása előtt lesz.
A győztes mű szerepelni fog a teátrum a 2012/2013-as színházi évadának műsorán, szerzőjének jutalma 1,2 millió forint.