Edu-Art

Mesterkurzus a Juilliard School művészeivel

2015.06.04. 11:01
Ajánlom
Debrecenben tart június 8-11. között kortárs zenei mesterkurzust és hangversenysorozatot a The Resonant Grounds Initiative. A 2014-ben New York-ban alapított művészeti kezdeményezés célja a kortárs zene minél szélesebb körben történő népszerűsítése és oktatása, ezáltal új művészeti együttműködések és alkotó közösségek létrejöttének elősegítése.

Az együttes alapítói Robert Fleitz és Nagy Dávid Ádám, mindketten a világhírű Juilliard School frissen diplomázott művészei, mélyen hisznek a zene és különösen a kortárs klasszikus zene egyesítő, közösségépítő és inspiráló erejében. Nemcsak keresett előadók a virágzó New York-i kortárszenei életben, de széleskörű tapasztalattal rendelkeznek zeneoktatói szerepben is.

Debrecenben a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI látja vendégül az RGI művészeit Robert Fleitz-t, Nagy Dávidot és az idei év rezidens zeneszerzőjét Molly Joyce-t. Június 8-án, hétfőn, este 19:30-tól a Kodály Teremben kerül sor a nyitóhangversenyre, amelyen több világpremier is elhangzik majd. A csütörtök esti gálahangverseny, szintén este 19:30-kor, a résztvevő diákok előadásaival zárja majd az eseménysorozatot.

Robert Fleitz a floridai Lakelandben nőtt fel, ahol édesapja növendékeként 4 éves korában kezdett zongorázni. 16 évesen már a Juilliard előkészítő tagozatán tanult Julian Martin osztályában, ahol idén szerezte művészdiplomáját. Robert repertoárja a kortárs darabok mellett főként a klasszikus repertoár méltatlanul feledésbe merült műveire koncentrál. Rendszeres szólókoncertjei mellett több kortárs zenei együttes tagja és a Bowdoin, Aspen, Banff and Orford zenei fesztiválok előadója. Michio Mamiya 4. zongoraversenyének amerikai premierje után Joel Sachs és a New Juilliard Ensemble közreműködésével, a New York Times kritikusai mint kiváló szólista írtak róla. Robert hatalmas küldetéstudattal keresi a lehetőségeket, hogy fiatal tehetségekkel foglalkozzon, sok nemzetközi zeneoktatási projekt részese volt többek között New Orleansban és Tanzániában is.

Rendszeres szólókoncertjei mellett Nagy Dávid Ádám jelenleg a The Orchestra Now, Contemporaneous, Exceptet, AXIOM és New Juilliard együttesek tagja, illetve a FOCUS!, Dynamic, Castleton, Bard és Colón zenei fesztiválok évente visszatérő előadója. Zenei tevékenysége mellett aktívan ír és fordít illetve ő a Bard Music Festival ifjúsági bizottságának elnöke. Dávid Debrecenben született és itt szerezte zenei képzésének gyökereit is: a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában Kubinyi Edit növendékeként. Az érettségi után a Bitó Ösztöndíj segítségével az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait, előbb a Bard Főiskolán, ahol a zenei diploma mellett egy Japán Nyelv- és Irodalom diplomát is megszerzett, majd Juilliard mesterképzőjén, ahol Patricia Rogers, a Metropolitan Opera szólófagottosa vette szárnyai alá.


A rendezvény nagyszámú lelkes egyéni támogató mellett a Robert & Mercedes Eichholz Alapítvány, az Oticon Alapítvány és a Juilliard School adományaiból jöhet létre. A mesterkurzus minden eseménye nyilvános, a belépés ingyenes.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.
Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Színház

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Könyv

Sátántangó, krimi és Margó-díjasok – közeleg az 5. Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál

Az irodalmi programok mellett kiállítások és zenei események is szerepelnek az ötödik Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál kínálatában, amit február 20. és 22. között rendeznek meg Veszprémben, a belváros több pontján.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.