Edu-Art

Miénk itt a tér - Szakkollégium Éjszakája az ELTÉ-n

2010.11.18. 23:20
Ajánlom
Időpont: november 25. 18:00 (csütörtök) Helyszín: ELTE Társadalomtudományi Kar, Lágymányosi Campus, Pázmány Péter sétány 1/A Északi épület -1. szint (alagsor)

Az ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium (Társtudkoli) immáron hatodik alkalommal rendezi meg a Lágymányosi Campus Északi épületének alagsorában a kultúra, a tudomány és a szórakozás egyvelegét nyújtó SZÉ-t, hivatalos nevén a Szakkollégium Éjszakáját.

Az idei SZÉ központi témája a különböző értelemben vett "tér". A este első felében a formalitás és az informalitás határán mozgó izgalmas beszélgetésekben olyan terekről lesz szó, melyekben élünk, melyeket alakítunk, melyeket nem láthatunk, de szeretnénk, melyekben virtuálisan vagyunk jelen, melyekben nem látunk mindenkit szívesen, melyeket meghódíthatunk és amelyek mindenképp a mieink.

Városi térerő - Köztervek: közterek jövője civil szemmel

Virtuális terünk: a Facebook-hatás és annak következményei

Európa főterén - Soros elnökség

Enyém a vár - Tiéd a lekvár: a földért és területért vívott harcok a 21. század elején

Szakrális terek, avagy világok határa-e a templom küszöbe?

Elzárt terek: a börtönök világa

9999999 - Hiányzó magyarok: népességfogyás Magyarországon

Hiányzó terek: az alternatív oktatás lehetőségei

Övék volt a tér: mi legyen a hajléktalanokkal?

Tanár-diák párbeszéd: kutatás a Kutatóegyetemen

Az est későbbi részében a zene kerül középpontba. Két színpadon lesznek koncertek: a csendes színpadon játszik az autentikus arab-török zenét flamenco gitáros és jazzes elemekkel ötvöző Türkallica, a líraibb hangvételű dalait folkos gitárjátékkal kísérő Petruska András és a kellemes lounge zenét játszó EQT. A hangos színpadon talpalávalót nyújt majd a folk rock, nemzeti punk és ska zenét ötvöző Bohemian Betyars, az SZ4P punkőrülete.

A SZÉ alatt a látogatók folyamatosan részt vehetnek egy interaktív múzeumépítő csapatjátékban a Néprajzi Múzeum jóvoltából, élő "könyveket" kölcsönözhetnek az Élőkönyvtárból, valamint a Kurt Lewin Alapítvány 100 legszegényebb című albuma is megtekinthető a SZÉ klubhelyiségében. Továbbá lesz civilfolyosó, ahol a standok mellett a civil társadalom jeles képviselőivel lehet megismerkedni.

A program szervezői szerint "az egyetemi életnek többről kellene szólnia annál, mint hogy késő délelőtt bejövünk az óráinkra, jegyzetelünk, és aztán otthon ülve töltjük el az estéinket. Ahelyett, hogy elmenekülnénk a sivár Lágymányosi épületegyüttesből, megpróbálhatnánk belakni azt: megtölthetnénk társasági élettel és pezsgő szellemi agórájává változtathatnánk. Ezért hoztuk létre a SZÉ-t, mely a campus legnagyobb szabású és legszínvonalasabb szórakozási lehetőségét nyújtja minden évben, barátságosabbá téve az épület ablaktalan alagsorát."

Az eseményen jelen lesz a http://blog.fidelio.hu képviseletében a Mathias Corvinus Collegium szakkollégistáiból álló kultúrblogger-csapat, a http://kulturblog.fidelio.hu szerzőgárdája is.

Programkereső

Legolvasottabb

Jazz/World

Shadows in the Forest, avagy milyen törékeny az élet – ALBUMPREMIER

Shadows in the Forest címmel jelent meg az MZK Publishingnál Palotás Gábor ütőhangszeres művész új marimba-albuma, amelynek a címadó dalból készült videóklipje is most a Fidelión debütál.
Klasszikus

Elhunyt Fodor Tamás hegedűművész

A Budafoki Dohnányi Zenekar egykori koncertmesterét, a Pesti Vigadó munkatársát váratlanul érte a halál. Egykori munkahelyei fájó szívvel emlékeztek rá.
Plusz

Kapszulák – Patti Smith Nap a Csokonaiban

Október 1-jén, a Patti Smith Napon a Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház tereiben a zenét és a szabadságot körbejáró eseménysorozat veszi kezdetét, melynek keretében izgalmas performanszon, felolvasáson, beszélgetésen vehetünk részt és egy különleges, zenehallgató kapszulákból álló installációt is megtekinthetünk.
Vizuál

Idén sem lett jobb hely a világ – megnyílt a World Press Photo kiállítás – Galéria

Megnyitott a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A nemzetközi zsűri idén 130 ország 4066 fotóriporterének 64 823 fotójából válogatta össze a tárlat anyagát, amelyet világszerte százhúsz helyszínen mutatnak be.
Könyv

„Irodalom nélkül nem volna civilizáció sem” – exkluzív interjú Sjónnal

„Bármikor, ha a világ jelentősen változik, azt legelőször az irodalomban lehet észrevenni” – fejtette ki lapunknak adott interjújában Sjón. A PesText Fesztiválon vendégeskedő író-költővel az irodalom jelentőségén túl az izlandi nyelv történetéről, a jó regény ismérveiről és filmes munkáiról beszélgettünk, de elárulta azt is, mire a legbüszkébb.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.