Edu-Art

Miért lett drágább a fizetős képzés a Táncművészeti Főiskolán?

2012.03.09. 17:30
Ajánlom
Hatvan állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzési helyre hirdethetett felvételit az intézmény a 2012-13-as tanévre.

A Táncművészeti Főiskola számára a fenntartó Nemzeti Erőforrás Minisztérium nehezen teljesíthető bevételi kötelezettséget írt elő. A költségtérítéses képzéseknél, bár a főiskola olcsóbban is képes lenne megoldani, 300 ezer forintban határozta meg a díj alsó határát. "A 60-as keretszámmal alapjában véve elégedettek vagyunk, elosztását a klasszikus balett és néptánc szakirányú képzés között, mi határozhatjuk meg. A divattánc szakon viszont nem indíthatunk új osztályt - mondta Szakály György, a főiskola rektora. Bár a kortárs tánc eredményeit is naprakészen alkalmazzák, a klasszikus balett tanulmányok élveznek prioritást a művészképzésben. "A klasszikus hagyomány olyan kincs, amit úgy kell megőriznünk, ahogy létrejött, ezt azután mindenféle új technika kiegészítheti" - mutatott rá a rektor.

A főiskolán sajátos a struktúra, aki még a gimnázium harmadik osztályába jár, a szakmai tanulmányokban már főiskolai növendék. "Ezért is tartom fontosnak, hogy az állami finanszírozású helyekre balett és néptáncos növendékek kerüljenek, mert egy 17 éves gyerektől és családjától nem várható el, hogy tanévenként 1,2 millió forintot előteremtsen tandíjra" - fűzte hozzá a rektor, hozzátéve, hogy aligha teljesíthető bevételi kötelezettséget írt elő számukra a fenntartó NEFMI, amikor 300 ezer forintos alsó határon határozta meg a félévenkénti költségtérítést, például a tánctanár mesterszakon.

Holott a főiskola tavaly 195-216 ezer forintos költséggel indított ilyen képzést, így is sokan kértek részletfizetést. "Több táncpedagógus (koreográfus) munka mellett, estin végzi a tanulmányokat, kevesebb óraszámmal - tehát olcsóbban - is komplett az elvégzendő anyag". A rektor úgy véli, nagyon fontos kulturális kérdés, hogy a jövő táncpedagógusai újratermelődjenek, az alsó és középfokon országszerte legyenek jó tanárok. A bevételi kötelezettség miatt is aggódik Szakály György: "Azt mondta a fenntartó, vegyünk fel még több külföldi, fizetős hallgatót. Idén végez egy csak külföldi növendékekből álló osztály. Tizenkét termünk van, több külföldi diákot egyszerűen nem tudok hová tenni".

Rosszul érinti a főiskolát, hogy az oktatók minősítésénél a művészeti díjak már nem számítanak. "Statisztikailag 27 minősített pedagógust veszítettünk így, és ez sajnos a finanszírozásunkra is hat. Szerintem ugyan a Kossuth-díjas Kún Zsuzsa lábfeje is többet ér, mint sokak teljes életműve. Táncolt, és nem volt ideje egyetemre járni".

Egyébként több tanáruk is a Színház és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója: például Solymosi Tamás, Macher Szilárd, Gaál Mariann és Major Rita. Mint a rektor elmondta, egyelőre itt írtak ki olyan témákat és adtak hozzá témavezetőt, amelyhez csatlakozhattak. A Zeneakadémia - noha a zene és a tánc összefüggése evidens lehetne - eddig még nem tett közzé ilyen lehetőséget. Ketten - Molnár Márta és Zsámboki Marcell - a marosvásárhelyi egyetemen találtak témavezetőt - fűzte hozzá a rektor.

A főiskola honlapján közzétették: "A Kormány 2/2012. (I.20.) számú rendelete értelmében az a hallgató, aki állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre nyer felvételt, a Magyar Állammal kötendő hallgatói szerződés szerint főszabályként  köteles az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általa (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányok ideje kétszeresének megfelelő időtartamban magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál munkaviszonyt létesíteni, fenntartani, vagy magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytatni".

Szakály György erről megjegyezte, hogy a növendékek 9 éven át éjjel-nappal tanulnak, rendkívüli fizikai megterhelés mellett. Van, aki 15-20 év után fizikailag nem képes pódiumra menni. Az úgynevezett művésznyugdíj 50-90 táncost érintene, nem valószínű, hogy folyósítása érdemben befolyásolná az államháztartás helyzetét, tekintettel arra, hogy a legtöbbjénél a 100 ezer Ft-ot sem érte el az összeg. A megszüntetés, illetve ellátássá változtatás azonban különös helyzetet teremtett.

Van, aki nyugdíjasként nem tud dolgozni, aki azonban tud, az nem kereshet a minimálbér 18-szorosánál többet egy évben. "A mi főiskolai tanáraink fizetési átlaga 110 ezer Ft körül van. Ez most már nemcsak méltatlan, de tarthatatlan is! Jövőre a közoktatásban egy pedagógus 400 ezret várhat. Hangsúlyozom, nem az ő javadalmazásukat sokallom".

Szakály György hozzátette: "Értem a kormányzati szándékot, de a bevezetést módját nem tartom korrektnek. A hajdani NDK-ban egyik orosz kollégám büszkélkedett egy általa készített intarziás asztalkával. Ott ugyanis 15 év aktív táncolás után két évig fizette a színház, hogy valaki valamilyen szakmát tanuljon. A német színházakban ma is három állást kell fölajánlani a színpadtól elköszönő művésznek: lehet ügyelő, sminkes, könyvtáros. Mi igyekszünk arra nevelni a növendékeket, hogy már most készüljenek föl: több lábon kell állniuk".

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.