Edu-Art

Mondd meg te, hogy mennyit ér egy festmény!

2016.07.18. 08:18
Ajánlom
2016 szeptemberében ismét elindul a KOGART OKJ-s végzettséget adó festménybecsüs tanfolyama.
Az augusztus 31-ig jelentkezőket egy 30.000 Ft-os, a tanfolyamhoz is jól hasznosítható könyvcsomaggal ajándékozza meg az alapítvány.

Az oktatás 2017. május végéig tart, majd júniusban komplex vizsgával zárul. Heti kétszeri elfoglaltságot jelent (hétfőn és szerdán 17:30 órától), alkalmanként kétszer 90 percben. Az órák fele-fele arányban oszlanak meg elméleti előadások és gyakorlati foglalkozások között.

Miért érdekes a képzés?

A képzés nem csak a szigorúan vett szakmai közönségnek, de azoknak is érdekes, akik szívesen fektetnék pénzüket műtárgyakba, vagy akiket hobbi-szinten, kikapcsolódásként foglalkoztat a téma. A művészettörténész hallgatók pedig egy olyan, az elméleti és gyakorlati órákat jól ötvöző képzésen vehetnek részt, amely jól kiegészíti egyetemi tanulmányaikat, és amely alapvetően nem része a felsőfokú képzésnek.

20140618 160020

20140618 160020

A képzésben résztvevők az elméleti oktatás során megismerkednek

  • a művészettörténet nagy korszakaival, legfontosabb alkotóival
  • a galéria és árverőház működtetéséhez szükséges legfontosabb jogszabályokkal
  • a műkereskedelmi piac sajátosságaival
  • a műtárgyvédelemmel.

A gyakorlati foglalkozások alkalmával

  • megtanulják, hogyan lehet megállapítani a festmény, grafika műfaját, stílusát, alkotóját, korát, eredetiségét;
  • milyen módszerekkel lehet beazonosítani a művek anyagát, technikáját, eredetiségét
  • megismerkednek a festményhamisítás típusaival és azok felismeréséhez alkalmazott módszerekkel
  • közelről figyelhetik meg a legfontosabb festészeti és grafikai technikákat, restaurálási eljárásokat
  • bepillanthatnak a galériák működésébe (bizományi, aukciós, zálogbecsüsi tevékenység)
  • megtanulják, hogyan kell szakszerűen megnevezni és leírni az eladásra felkínált tárgyak ismérveit, állapotát, elvégezni azok értékbecslését

A képzésen a KOGART együttműködő partnere a Virág Judit Galéria és Aukciósház.

A képesítéssel betölthető munkakörök: becsüs, árverő, festménybecsüs.

Jelentkezni lehet Fejes Júliánál az alábbi elérhetőségeken: telefon:30/299-9643, e-mail: [email protected]

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.