Edu-Art

Mosonyi Nemzetközi Zongoraverseny Debrecenben

2015.11.12. 13:24
Ajánlom
Az idén ünnepeljük Mosonyi Mihály zeneszerző, tanár, esztéta, az első magyar zenei szaklap, a „Zenészeti Lapok” megalapítója születésének 200. évfordulóját.

A jeles alkalomból kiemelkedő esemény tanúi lesznek Debrecen Város zenetanárai, zeneiskolás diákjai és a zeneszerető közönség egyaránt. A Liszt Ferenc Társaság Kelet – Magyarországi Tagozata, a Bánffy György Kulturális Szalon Budapest és a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola Mosonyi Mihály Nemzetközi Zongoraversenyt szervez, amelynek védnöke Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester.

Mosonyi Mihály

Mosonyi Mihály

Délután 16:00 órától Kassai István Liszt- és Weiner Leó-emlékdíjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja ad hangversenyt Mosonyi Mihály műveiből. Debrecen Városa 1862-ben zeneoktatási intézményt alapított Debreczeni Zenede néven. Mosonyi Mihály tevékeny részt vállalt a létrehozatalában. Az iskola azóta is töretlen erővel működik és híres diákok sokaságát bocsátja ki falai közül. 1868-ban Debrecen Város rendezte meg az Országos Magyar Daláregyesület első országos találkozóját, amely alkalomra Mosonyi „Szentelt hantok” című kórusművével tisztelte meg zenekedvelő közönséget. A kompozíció partitúráját Mosonyi saját kezű aláírásával a Szakközépiskola könyvtárában őrzik.

A rendezvény 2015. november 21-én, szombaton 10:30 órakor kezdődik. Helyszíne a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola 4024 Debrecen, Vár u. 1.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Elhunyt Törőcsik Mari

A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után pénteken hajnalban érte a halál.
Színház

Törőcsik Mari: „Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm.”

A 85 éves korában elhunyt Törőcsik Mari néhány éve Bérczes Lászlónak „végrendelkezett” a színésznő nevét viselő beszélgetőkönyben.
Színház

„Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem” – Pályatársai, tisztelői búcsúznak Törőcsik Maritól

Sorra jelennek meg a személyes hangvételű visszaemlékezések a 85 évesen elhunyt Törőcsik Mariról a közösségi médiában, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
Színház

Zsótér Sándor Törőcsik Mariról: „Az idegrendszere feltépte a szobát”

Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – emlékezett vissza Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre.
Színház

Elhunyt Lengyel Anna dramaturg, a PanoDráma alapítója

A műfordítóként és rendezőként is jegyzett színházi szakembernél 2017-ben diagnosztizáltak lágyrészszarkómát. Életének 52. évében érte a halál - adta hírül a Színház Online.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.