Edu-Art

Most kezdődik csak az igazi Lisztománia a "Vándorélet" vetélkedőben

2011.10.25. 15:19
Ajánlom
Október 26-tól Liszt életének sztárkorszaka, a nagy európai turnék, a "Lisztomania" kerül terítékre a középiskolások számára rendezett vetélkedőben.

A versenyző csapatok október 25-én elhagyják a reformkori Pestet, az ötödik forduló virtuális helyszínét. Mikor majd három hét múlva, a kilencedik fordulóban visszatérnek, a várost már Budapestnek fogják hívni - a vetélkedő időgépén utazva ugyanis ez a három hét a Liszt életében eltelt bő három évtizednek felel meg.

A lezáruló pesti fordulóban a versenyzők egy rejtélyes svájci milliomosnő megbízásából bolhaméretű kottafejeket vizsgáltak Barabás Miklós híres Liszt-portréján, s beazonosították az ábrázolt zeneművet. Fény derült arra is, hogy pontosan mi köze a cigányzenének Tom és Jerryhez, pontosabban ahhoz a II. magyar rapszódiához, melyet macska és egér közösen ad elő a rajzfilmsorozat Oscar-díjas epizódjában.

A következő fordulóban a résztvevők 19. századi berlini karikatúrák és egy 1964-es londoni filmtudósítás segítségével szembesülhetnek a Liszt-kultusz és a Beatles-kultusz közötti lidérces hasonlóságokkal, hajtóvadászatot folytathatnak a Trisztán-akkord után egy Liszt-dalban, a zeneszerző operaparafrázisai kapcsán pedig egy szívszakító dráma részesei lehetnek.

A vetélkedőben csak nevezett csapatok versenyeznek, de a lezárult fordulók anyaga mindenki számára hozzáférhető a www.vandorelet.hu oldalon.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Jürgen Flimm

A neves színházi és operarendezőt, a Salzburgi Ünnepi Játékok és a Berlini Állami Opera egykori vezetőjét február 4-én, életének nyolcvankettedik évében érte a halál.
Jazz/World

Beyoncé megdöntötte Solti György Grammy-rekordját

Az amerikai énekesnő immár harminckét díjjal büszkélkedhet, ezzel neki van a legtöbb Grammyje. A legjobb album díját Harry Styles kapta meg a Los Angeles-i ceremónián.
Vizuál

Dürertől Picassón át Damien Hirstig – A grafika történetének hatszáz évét öleli fel a bécsi Albertina három új kiállítása

Három kiállítását is a grafikának szenteli a bécsi Albertina: a Dürer.Munch.Miró című tárlat már látogatható, februárban nyílik az Andy Warhol bis Damien Hirst című kiállítás, márciusban pedig Picasso műveit mutatják be.
Vizuál

Cristian Mungiu legjobb filmjeit vetítik az Urániában

Február 16-án kerül a mozikba Cristian Mungiu legújabb filmje, az R.M.N. A Cirko Film és a Román Kulturális Intézet retrospektív vetítéssorozattal tiszteleg a román új hullám egyik legkiválóbb rendezője előtt február 9. és 12. között
Vizuál

Hatalom és tehetetlenség témáját boncolgatja új filmjében Prikler Mátyás

Február 1-jén mutatkozott be a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon Prikler Mátyás legújabb filmje, a Hatalom. A szlovák-magyar-cseh koprodukcióban készült alkotás főszerepében Hajdu Szabolcs látható.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.