Edu-Art

Nemzetközi Kurtág-Ligeti mesterkurzus a Zeneakadémián

2016.06.30. 15:23
Ajánlom
A nagyközönség számára is nyilvános kurzust a Zeneakadémia két zongoraművész professzora, Csalog Gábor és Kemenes András tartja, vendégelőadóként Horváth Balázs zeneszerző is részt vesz a 2016. július 11-15. között megrendezendő ötnapos programon.

A kilencvenéves Kurtág Györgyöt köszönti a Zeneakadémia Kamarazene Tanszéke a mesterkurzussal, amelynek programjába Csalog Gábor és Kemenes András zongoraművész-tanárok, a kurzus vezetői a 20. század második felének másik legnagyobb magyar zeneszerzőjének, Ligeti Györgynek az életművét is beemelték. A magyar és angol nyelvű órák középpontjában Kurtág és Ligeti zongora-, kamarazenei, valamint vokális művei állnak. A kurzuson aktív hallgatóként külföldi és magyar zongoristák, illetve énekesek vesznek részt, passzív résztvevőként pedig minden érdeklődőt várnak a szervezők.

Csalog Gábor

Csalog Gábor

A minden nap 10.00-13.00 és 15.00-18.00 között folyó mesterkurzus óráin az érdeklődők olyan művek elsajátításának műhelymunka-folyamatába nyerhetnek bepillantást, mint Ligeti zongorára írt etűdjei, Kurtág Hommage à Robert Schumann című, zongorára, brácsára és klarinétra írt kamaraműve, Kurtág Játékok című sorozatának részletei, valamint Kurtág és Ligeti zongorakíséretes dalai. A foglalkozások mellett három különleges eseményre is sor kerül a kurzus keretében: július 11-én 19.00 órai kezdettel Csalog Gábor és Kemenes András ad nyitókoncertet a Zeneakadémia X. termében, másnap Horváth Balázs zeneszerzői szemszögből fogja vizsgálni Ligeti György életművét, és minden évtizedből egy-egy fontos művet kiemelve mutatja be a szerző kompozíciós technikáit, a július 15-i záróhangversenyen pedig a résztvevő hallgatók lépnek föl.

Az érdeklődők a mesterkurzusokon 1.000 Ft-os napidíj ellenében vehetnek részt, a teljes program alap- és középfokú zenetanárok számára 30 órás pedagógus továbbképzésként is elérhető. A koncertek és az előadás ingyenes, de a korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációhoz kötött. A kurzus további részletei a Zeneakadémia egyetemi honlapján találhatók meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Vizuál

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Színház

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.
Klasszikus

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.