Edu-Art

Nutellaszínház, babaszínház

2011.06.13. 11:03
Ajánlom
Idén nagyjából másfél napot tudok Pécsen tölteni, de szerencsére ebből az egész az, amikor a harmadéves bábosztály vizsgáit játszották.

A "gyerekeket" - álljon is itt a nevük: Ambrus Laura, Andrusko Marcella, Bohoczki Sára, Czupi Dániel, Eke Angéla, Fehér Dániel, Fritz Attila, Hoffer Károly, Ivanics Tamás, Makra Viktória, Márkus Sándor, Mórocz Adrienn, Spiegl Anna, Szolár Tibor - még szeptemberben ismertem meg, amikor a kritikusdíj-átadóra készültünk. Ők voltak a statisztéria, a tánckar és ők csinálták a legjobb előadás és rendezés kategóriáihoz a bábjeleneteket. Fegyelmezetten, gyakorlatilag két pusziért és szerelemből dolgoztak, és azonnal kiderült, iszonyú helyesek. Szóval muszáj őket nézni, na. Ezt a két vizsgájukat Pesten nem láttam, épp el voltam valahova utazva - szépen magyarul... -, de mint már többször kiderült, szeret engem fenn valaki, így mégis sikerült őket megnézni. (És beszerveztem rájuk a marosvásárhelyi, a temesvári és a vajdasági különítmény egy részét. Lelövöm a slusszpoént: ők sem bánták meg.)

Délután Gyerekkori emlékek az ifjúsági házban, tárgyanimáció, rendezte Csató Kata. A közönség között a két osztályfőnökön (Csizmadia Tibor, Meczner János), dramaturgokon, színészeken és egyéb ismerősökön kívül voltak teljesen átlagos nézők is: papa, mama, gyerek(ek). Kicsit tartottam tőle, hogyan reagálnak majd, nem unják-e, hiszen ezek etűdök egy-egy témára, nem pedig mese a nyusziról meg a farkasról. A végén az egyik kissrác annyit mondott: "Akarok még ilyen nutellaszínházba jönni!" (Egy nyári napon ugyanis komoly szerepet kapott a nutella.) Megértem. Egyszerű ötletekből összepakolt jelenetek, hihetetlen vicces történetekkel - kedvenceim: a közlekedési lámpa pirosa egy lány, akibe beleszeret a zöld fiú, felmászik hozzá, beteljesedik, aminek be kell teljesedni, és a tandembiciklivel elkerekeznek a boldogságba, mi meg kapunk a lámpán egy biciklis sárgát; két bögre játszik a homokozóban -, amelyekben a tárgyak megmaradnak tárgyi funkciójukban, ugyanakkor mégis belelátható az ember mondjuk egy felmosórongyba. Látható pontatlanságok, persze, voltak - leginkább a fénnyel -, de keres a fene csomót a kákán, mert az összélmény a fontos. Szerintem legalábbis.

És mire átöltöztek, nyolc óra lett, és indulhattak a Bóbita Bábszínházba, ahol tízkor kezdték A tavasz ébredését. Rendező Alföldi Róbert, tehát tele a nézőtér. A tökéletes árukapcsolás :) Jól húzott szöveg, két szinten két fekete paraván, mindenkin fehér póló, a fiúkon kék nadrág, a copfos lányokon kék szoknya, fehér térdzokni,fehér cipő, és tucatnyi meztelen fiú- és lánybaba. (A kritikus kollégáknak mindez ideális: jól elemezhető, a szövegre reflektáló stb.) Sok hangon szóló Wendlák, Móricok és Menyusok, hiszen valahol a kamaszkorban mi mind wendlamóricmenyus vagyunk. (Csak hát optimális esetben nem képmutató világban, lelki terrortól mentesen, abortusz és öngyilkossági kísérlet nélkül megyünk végig a testi és szellemi felnőtté válás fázisain.) Erősen verbatim színház kitett gesztusokkal; ki-kilépnek a karból, de alapvetően itt is a csapatmunka a fontos. Az pedig látható, hogy nagyon érzik egymást. Jó nézni őket. Jövőre már itt-ott színházakban is lehet velük találkozni. Tessék keresni a neveiket. A biztonság kedvéért még egyszer: Ambrus Laura, Andrusko Marcella, Bohoczki Sára, Czupi Dániel, Eke Angéla, Fehér Dániel, Fritz Attila, Hoffer Károly, Ivanics Tamás, Makra Viktória, Márkus Sándor, Mórocz Adrienn, Spiegl Anna, Szolár Tibor.

Különben egy harmadik vizsgájukat is láttam, de azt még Pesten: Kuthy Ági árnyjátékos etűdöket csinált Light címmel. Abból három kedvencem van. Az egyik egy horrorsztori, főszereplői az ember és az akváriumban a hal, természetesen a hal széttépi az embert, vér fröcsköl stb., és ez annyira vicces volt, hogy nem lehetett kibírni röhögés nélkül. Szerencsére a kortárs bábművészet jeles képviselői is vinnyogtak, így a mezei újságíró is megnyugszik. A másik egy, az esküvője előtt álló lány utolsó pillanatai mielőtt felveszi a ruháját. Csak egy hátat látunk, azt használják vetítőfelületként, és rajta összes olyan rövid kérdés, ami ilyenkor felmerül az ember lányában. A harmadik pedig a Vas utca életét mutatta be. Igen, árnyjátékkal az egyetemet.

És ez itt nem az idegesítő tudálékosság jegyében akartam leírni, hanem azért, mert Ambrus Laura, Andrusko Marcella, Bohoczki Sára, Czupi Dániel, Eke Angéla, Fehér Dániel, Fritz Attila, Hoffer Károly, Ivanics Tamás, Makra Viktória, Márkus Sándor, Mórocz Adrienn, Spiegl Anna, Szolár Tibor. Megvan? Kikérdezem!

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Könyv

Dsida Jenő négysorosára is licitálhatunk a dedikált könyvek online aukcióján

Az Antikvárium.hu számos bibliofil kötetet kínáló árverésén több érdekességet is találunk, többek között Babits Mihály, Juhász Gyula, Szabó Dezső, Molnár C. Pál, Márffy Ödön, Szép Ernő kézjegyével ellátott köteteket. A 223 tételre október 24-ig lehet licitálni.
Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Vizuál

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.