Edu-Art

Nyári kurzusokat hirdet a SZFE

2014.05.30. 09:08
Ajánlom
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tematikus nyári egyetemi kurzusokat indít színház és film iránt érdeklődő fiatalok számára, 16-26 éves korig. Egyhetes foglalkozások, neves szakemberek, intenzív képzés várj a résztvevőket július 7-12-ig.

Megismételhetetlen élményben lehet része azoknak, akik július második hetében az iskolapadot választják a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Színészmesterség, filmírás és színpadi improvizáció témában lehet elmerülni, koncentrált formában, kis létszámú csoportokban, neves szakemberek vezetésével.

Hegedűs D. Géza és Forgács Péter színészmesterséget oktatnak, a Momentán Társulat tagjai az improvizáció világába vezetnek, míg Stőhr Lóránt és Báron György filmírás kurzust tartanak. A kurzusokon való részvételhez nem szükséges semmilyen előképzettség, de az adott terület iránti érdeklődés és elkötelezettség elengedhetetlen.

Az egyes kurzusokról részletesen:

Színészmesterség - Szakmai vezetők: Forgács Péter, Hegedűs D. Géza, Kovács Dániel.
További közreműködők: Hegymegi Máté fizikai színházi koreográfus hallgató, Faragó Zsuzsa m.v. dramaturg

A vezető tanárok előre választott téma alapján, döntő részben színészi gyakorlatokon keresztül alakítják a programot. A résztvevők közös próbákon dolgoznak ki jeleneteket, készülnek fel rövidebb előadásokra, közös próbával és értékeléssel, valamint egyéni munkában. A tematikus foglalkozás mellett játékok és beszéd-, zenei-, mozgás- és színészgyakorlatok zajlanak.

Hogy képzeld el a hetet? Zárt, koncentrált, reggeltől késő estig tartó kötött program, közösen beosztott próbaidő. A nap elején egy-másfél órás mozgás, bemelegítés - fejlődve-fejlesztve, a hét végére valamilyen eredményt elérve. A kurzusvezető tanár órát tart, próbát néz, konzultál. Lesznek közös és privát programok is, pl. esti főzés, záró buli.

Filmíró kurzus - Szakmai vezetők: Stőhr Lóránt, Báron György, Nagy V. Gergő

Az egyhetes kurzus a kamaszkor témája köré szerveződik: mind az elméleti, mind a gyakorlati foglalkozások középpontjában ez áll. Délelőttönként neves filmtörténészek és szakírók mutatják be a téma fontosabb magyar és amerikai darabjait (a Sípoló macskakőtől a Kölykökig), délutánonként pedig a résztvevők a filmekhez kapcsolódó kreatív feladatokat kapnak - legyen szó a Kis Valentinó alaphelyzetének továbbgondolásáról, vagy egy apró történet megírásáról egy kamaszkori élmény alapján -, amelyek megoldásában a tanszék művésztanáraitól kapnak segítséget.
Hogyan képzeld el a hetet? Filmelemzés, kreatív írás és előadás hármasa alkot egy napot, minden nap e beosztás szerint halad 10-18 óráig.

Improvizáció - Szakmai vezetők: Várady Zsuzsi és Molnár Levente
Közreműködnek a Momentán társulat tagjai

Bevezetés a színpadi improvizáció alapjaiba. Egymásra figyelés, önmagunkra figyelés, pillanatban létezés. Csapatmunka, közös építkezés. Elfogadás, nyitottság. Megkeresni, mit akar a másik. Megtanulunk hibázni. Kockáztatni. Megérteni, mi a történet, milyen elemekből áll, hogyan meséljünk közösen történetet. Expozíció, fordulat, lezárás. Mitől jelenet a jelenet? A változás fogalma az impróban. Kommunikációs alapok, testbeszéd, státusz, emberi viszonyok és viszonyulások. Zenés improvizáció. Improvizáció mint eszköz, és improvizáció a nézők előtt - Momentán játékok.

Hogyan képzeld el a hetet? Impro-elmélet folyamatosan a gyakorlattal párban, fogalmak tisztázása, utólagos elemzés és megértés. A hét végén nyilvános bemutató óra. Játék, játék, játék. Napi beosztás 10-18 óráig. Utolsó este nyilvános bemutató.

Részvételi díj és jelentkezési feltételek a Színház és Filmművészeti Egyetem honlapján.
Jelentkezési határidő: 2014. június 30.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.