Edu-Art

Ők a Simándy-énekverseny díjazottjai

2011.05.03. 15:55
Ajánlom
Az első kategóriában a szombathelyi Foki Dániel, a második kategóriában Szemere Zita, a harmadik kategóriában pedig Borsos Edith nyerte a Simándy József Énekversenyt, amely díjait szombaton adták át a Szegedi Nemzeti Színházban.

A legrangosabb és legnagyobb létszámú hazai énekversenyt - amely idei döntőjén tizenkét ország összesen 117 fiatal énekes mutatkozott meg - három korcsoport rendezték meg. Az alap- és középfokú oktatásban résztvevők számára meghirdetett első kategóriában csak magyar diákok indulhattak. A második, a főiskolai vagy az egyetemi képzés első három évfolyamában tanulók, illetve a harmadik, a felsőbb évesek és friss diplomások számára meghirdetett kategória viszont mindenki számára nyitott volt. A szerdán kezdődött versenyen az énekeseknek három produkciót kellett előadniuk: egy klasszikus vagy romantikus vagy XX. századi, egy szabadon választott alkotást, illetve Simándy József emléke előtt tisztelegve Caccini: Amarilli című dalát vagy Kodály, Bartók, Liszt művei közül egyet.

Az első kategóriát és az Edu-Art különdíját Foki Dániel nyerte, a második kategóriában Szemere Zita győzött, a harmadik kategóriában pedig Borsos Edithet díjazta a Simándy József Énekverseny zsűrije, a Fidelio különdíjasa (és az első kategória második helyezettje) pedig Horti Lilla lett. (Az alábbi videón Foki Dániel a Savaria Szimfonikus Zenekar kíséretével Hugo Wolff Der Harfenspieler című dalait énekli.)

Szőcs Géza kulturális államtitkár a díjátadón kifejtette, az először 1998-ban megszervezett és 2008-ban nemzetközivé vált megmérettetés a maga nemében egyedülálló, hiszen a magánének tanulmányokat folytató diákok minden korosztálya számára nyitott. A korábbi versenyeken olyan fiatal énekesek tűntek föl, akik ma már a nemzetközi operaélet elismert sztárjai - tette hozzá. Az államtitkár elmondta, bár Simándy Józsefnek még nem áll szobra Szegeden, ahol művészi pályája elkezdődött - talán születésének századik évfordulójára, öt év múlva ez is elkészülhet - a fiatalok énekesek számára meghirdetett verseny mégis méltó emléket állít neki.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Elhunyt Heller Ágnes

A filozófus kilencven éves volt, a 444 értesülése szerint Balatonalmádiban érte a halál.
Klasszikus

Holnap kezdődik a Fesztivál Akadémia a Zeneakadémián

A Budapest legszebb helyszínein július 20. és 28. között zajló kamarazenei fesztiválon hét esti nagy koncert, mesterkurzusok, ingyenes előadások, nemzetközi hegedűverseny és számtalan kísérőprogram várja az érdeklődőket.
Zenés színház

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.