Edu-Art

Összefogás kórusra

2016.03.18. 10:52
Ajánlom
Különleges alkalom, amikor két független zenei együttes összefog, hogy olyan, nagyobb előadó-apparátust igénylő alkotásokat szólaltassanak meg, amelyeket önállóan nincs lehetőségük – április 2-án, szombaton, 19 órakor a Párbeszéd Házában a Capella Silentium és a Gemma énekegyüttes közös koncertjén egy ilyen alkalomnak lehet részese a közönség.

A műsorban a zenetörténet nagyszabású, többkórusos alkotásai szólalnak meg, négy korszak emblematikus szerzőitől válogatva. Elhangzik például a velencei Szent Márk-székesegyház orgonistájaként és karnagyaként működött, az életművével a többkórusos művészetet beteljesítő Giovanni Gabrieli impozáns Kyrie-kompozíciója egy 1615-ben kiadott gyűjteményből.

Capella Silentium

Capella Silentium

A mű – akárcsak a szerző többi alkotása – a bámulatos szépségű bazilika terébe készült, adottságait kihasználva; különlegessége pedig, hogy első részében egy kórus, a másodikban kettő, a harmadikban pedig három kórus szól egyszerre.

Bach Der Geist hilft unser Schwachheit auf, BWV 226 motettája a Lipcsei Egyetem poétika tanárának, a Tamás-templom igazgatójának temetésére íródott 1729-ben. Nem gyászos hangvételű, hanem az Istenbe vetett megingathatatlan hit ereje hatja át, valamint – a galamb-szimbólum jegyében – könnyedén szárnyaló-reppenő dallamok sora.

Az elsősorban dalairól és zongorazenéjéről ismert Robert Schumannt élete egy bizonyos időszakában rendkívül foglalkoztatta a vokális együttes mint médium. Két kórusra, Goethe, Rückert és Zedlitz vallásos és világi lírát ötvöző szövegeire írt Négy éneke is ebből a drezdai időszakból való. A százhatvan éve született szerző stílusára jellemző érzékenység, kifinomultság és beszédes kifejezésmód kettőssége jellemzi e varázslatos hangulatú, a transzcendenssel kapcsolatba lépő zenéket.

Gemma Énekegyüttes

Gemma Énekegyüttes

A műsorban elhangzik a Magyarországon kevésbé ismert, de a 20. század egyik legjelentősebb brit zeneszerzőjeként számon tartott Vaughan Williams kétkórusos g-moll miséjének Sanctus és Gloria tétele. A Tudor-kori zenék iránt rajongó mester 1921-ben keletkezett, könnyen befogadható, a tetszetős és grandiózus és helyenként megkapóan lírai alkotása minden bizonnyal az első volt a 16. század óta, amely sajátos angol stílusban íródott.

Vezényel a két művészeti vezető, Tóth Márton és Várkonyi Tamás, a belépés ingyenes.

Programkereső

Legolvasottabb

Tánc

Egy nagy kisember, aki egy könyvben szerepel Barisnyikovval – Kováts Tibor balettművésszel beszélgettünk

Kováts Tibor a nyolcvanas években a legrangosabb balettversenyeken „verte végig” a világ balett-táncosait, majd tizenhárom évnyi szünet után ismét színpadra állt Duda Éva Frida, az élet múzsája című táncdarabjában. Táncról, infantilizmusról, a balett nimbuszáról, tanításról, szégyenlősségről és öniróniáról is beszélgettünk vele.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Plusz

Megválasztották a Halhatatlanok Társulatának új Örökös Tagjait

Idén is a szakmai kuratórium által kijelölt előadóművészek közül a közönség döntötte el, kik legyenek a Halhatatlanok Társulatának új tagjai. Az új Örökös Tagok lábnyomát elhelyezik a Halhatatlanok sétányán is.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.
Klasszikus

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.