Edu-Art

Ösztöndíjprogram a Snétberger Alapítványnál

2013.11.02. 15:20
Ajánlom
A felhívásra 12-18 év közötti, zeneileg tehetséges, de hátrányos helyzetű, társadalmi kirekesztettségben és szegénységben élő, elsősorban roma gyerekek jelentkezését várják.

A projekt célja olyan speciális nevelési-oktatási programmal kiegészíteni a Snétberger Alapítvány zenei képzését, amely lehetővé teszi, hogy a hátrányos helyzetű roma gyerekek sikeresen befejezzék iskolai tanulmányaikat, továbbtanuljanak, vagy önálló pályát kezdjenek.

A célcsoport tagjai 12-18 év közötti, zeneileg tehetséges, de hátrányos helyzetű, társadalmi kirekesztettségben és szegénységben élő, elsősorban roma gyerekek, akik zenei képességeikre építve képzelik el a jövőjüket.

Az ösztöndíjat kizárólag természetbeni juttatásként, kétszer 12 hónapig folyósítják. Így az 50+50 ösztöndíjas az éves ciklus alatt részt vehet három, egyenként 3-3, illetve 6 hetes intenzív bentlakásos táborban Felsőörsön, illetve 25 hétvégi kurzuson, Budapesten. A program tartalmaz készségfejlesztő órákat és előadásokat, angol/német nyelvi kurzust, és pályaorientációs tréninget. Ezeket keretbe fogja a 12 hónapos mentori kísérés. A tanulmányi elemeket rendszeres nyilvános fellépések, és szabadidős-kulturális programok egészítik ki.

További részletek az ösztöndíjprogrammal kapcsolatban a Snétberger Alalpítvány honlapján érhetők el.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.