Edu-Art

Pályázat a Rozsda lovag színpadi változatának bemutatására

2011.11.15. 10:08
Ajánlom
Nevezési határidő: 2011. december 30.

A Gemini Gyerekkönyv Kiadó és a Fidelio a Rozsda lovag című gyermekkönyvsorozat színpadi változatának bemutatására versenyt hirdet meg a 2011/2012-es tanévre.

A versenyben résztvevő közösségek a Rozsda lovag gyerekeknek szóló zenés mesesorozat egy kiválasztott darabját vihetik színre a kiadó szakmai támogatásával. A szervezők célja, hogy diákok, tanárok, szülők számára elérhetővé és megvalósíthatóvá tegyenek egy felejthetetlen közösségi élményt, a tehetségek számára pedig lehetőséget teremtsenek arra, hogy megmutathassák - eddig talán rejtett - képességeiket, tudásukat.

Részvételi feltételek:
A versenyen részt vehet minden hazai és határon túli általános iskolai közösség. A versenyre az értelemszerűen kitöltött nevezési lappal lehet nevezni, melyet az info@geminikiado.hu címre kell elküldeni. (A nevezési lap ide kattintva tölthető le.) A nevezési lap beérkezése után a kiadó eljuttatja a megadott címre a Rozsda lovag musical bemutatásához szükséges szövegkönyvet, zenei alapot, partitúrákat (zongorára vagy zenekarra). A levél tárgyaként kérjük, írják be a "Rozsda lovag verseny" jeligét!

Nevezési díj: 4.390 Ft, mely fedezi a postaköltség és a felkészüléshez szükséges anyagokat (szövegkönyv, zenei alap, partitúra). A nevezési határidő 2011. december 30.

A pályázati anyag:
Az előadásról vagy annak részletéről kell feltölteni egy megvágott, 20 perces videófelvételt, mely jól tükrözi a koncepciót, a színészi játékot, láttatja a díszletet és a jelmezeket, illetve hallható, látható legalább egy zeneszám előadása.

A feltöltési határidő: 2012. március 30.

A verseny menete:
A háromfordulós verseny során egy szakértőkből álló zsűri bírálja el a pályaműveket. Az első fordulóban a beküldött pályaműveket (videókat) a szakmai zsűri egységes pontrendszer alapján bírálja el. Régiónként a legjobb 3 előadás kerül be a 2. fordulóba, a régiós döntőbe. Az elbírálás eredményéről minden résztvevőt értesítenek 2012. április 15-ig. A régiós döntők 2012. május 10. és 15. között kerülnek megrendezésre nyilvános előadás keretében, valamelyik helyi (báb)színházban, közönség előtt. Itt a darab 20-25 perces részletével, vagy rövidített változatával kell majd színpadra lépni. A zsűri helyben pontozza a produkciókat. Az országos döntő Budapesten, szintén nyilvánosan, közönség előtt, színházban kerül lebonyolításra 2012 júniusában. Az előadások videóit a Fidelio kulturális magazin online felületein is elhelyezzük, ahol a közönség is szavazhat a legjobbnak tartott előadásokra, az ő szavazataik alapján közönségdíj is kiosztásra kerül. A zsűri díjazza a csoportok teljesítményén túl a legjobb énekesi, színészi teljesítményt, illetve a legjobb díszletet és jelmezt is.

Díjak:
Az I. helyezett díja egy 2 napos kirándulás az előadást színre vivő teljes csapat számára szállással és teljes ellátással. A Rozsda lovag sorozat legújabb kötete a darabban játszó diákok mindegyikének.
A II. helyezett díja egy 1 napos kirándulás az előadást színre vivő teljes csapat számára ebéddel, uzsonnával. A Rozsda lovag sorozat legújabb kötete a darabban játszó diákok mindegyikének.
A III. helyezett díja egy nyilvános előadás lehetősége valamelyik vidéki (báb)színházban. Rozsda lovag sorozat legújabb kötete a darabban játszó diákok mindegyikének.
A közönségdíj egy nyilvános előadás lehetősége az egyik fővárosi (báb)színházban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.
Klasszikus

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Jazz/World

Vers és elektronika a költészet napján – páros interjú Pátkai Rozinával és Fenyvesi Mártonnal

Elektronika teszi emlékezetessé Pátkai Rozina új lemezén a magyar verseket. Elektronikai eszközökre Fenyvesi Mártonnak is szüksége van, aki az utóbbi időben hangmérnökként és producerként legalább annyit dolgozott, mint gitárosként. Az életben egy párt alkotnak, kézenfekvő volt, hogy együtt ültetjük őket mikrofon elé.
Könyv

Szállj költemény – Kortárs költemények, katonás színészek előadásában

A Katona öt színművésze, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Rezes Judit, Tasnádi Bence és Vizi Dávid mondják el kedvenc kortárs költőik egy-egy versét a költészet napja alkalmából.
Színház

Egy olasz művész életre kelti a szobrokat – így nézhetett ki az egyik legismertebb ókori drámaíró

Az ókor nagy költői és énekmondói ma már csak fehér márványszobrokról és stilizált képekről néznek vissza ránk üveges szemmel, és elképzelni is nehéz, hogy egykor ők is homlokráncoló, keményen dolgozó, vagy éppen kocsmákban mulatozó, élvezeteket hajszoló emberek voltak.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.