Edu-Art

Pályázat katonadalok előadására

2014.07.29. 13:05
Ajánlom
Katonadalok előadására hirdetett pályázatot az első világháború kitörésének centenáriumára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora amatőr népzenei együttesek számára.

A pályázat beadási határideje augusztus 25.

Az első világháború kitörésének századik évfordulójára az NKE egész évben szakmai programokkal, rendezvényekkel emlékezik meg. Ennek részeként a Bartók Béla és Kodály Zoltán közös munkájaként megjelent, 1916 és 1918 között összegyűjtött 101 katonadalból a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetével együttműködésben az NKE kiválasztott 70, a háború inspirálta népdalt. Ezeket a Honvéd Együttes művészei játszották és énekelték fel, a dalok elérhetőek az intézmény honlapján.

A most meghirdetett pályázatra a gyűjteményben nem szereplő, az első világháború ihlette vagy arra utaló, katonai témájú népdalokkal, például keservesekkel, katonasiratókkal, csárdásokkal lehet jelentkezni. A pályázatnak tartalmaznia kell a dalok kottázott dallamát, szövegét és az egyéb adatokat (gyűjtés ideje, helye, gyűjtő neve) valamint a feljátszás költségeit.

A végső eredményhirdetés és a kibővített gyűjtemény bemutatása szeptember 30-án lesz. A legjobb pályaművek megjelennek az egyetem honlapján és pénzbeli díjazásban is részesülnek.

A pályázat részletes kiírása megtalálható a weboldalon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Klasszikus

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Zenés színház

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Plusz

Hogyan tűnik le a hedonista művész mítosza?

A művész alkoholista és drogfüggő típusa halványodni látszik, helyettük már aszkéta művészeket csodáljuk, akik naponta 10-12 órát is képesek dolgozni. Miért?
Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.