A Hagyományok Háza pályázatot ír ki hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei (revival) mozgalom előadóinak színvonalas produkciói önálló CD-lemezen megjelenhessenek. A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri döntése alapján minden évben három nyertes pályázó kaphat lehetőséget arra, hogy zenei anyagát az intézmény hangstúdiójában, maximum 50 órában hanghordozóra rögzítse.
Pályázni a magyar nyelvterületről származó, hagyományhű előadásmódú és hangszerelésű magyar, illetve nemzetiségi népzenével lehet. A hagyományőrző előadók, továbbá a népies műzenét játszó zenekarok és a hivatásos zeneszerzők tevékenysége a pályázat körén kívül esik, így felvételeiket a szervezőknek nem áll módjnkban fogadni.
Pályázati adatlap a Hagyományok Háza Népművészeti Műhely Oktatási és Közművelődési Osztályán, vagy az ide kattintva szerezhető be. Az adatlaphoz mellékelni kell a megjelentetésre szánt produkció házi körülmények között (de elfogadható minőségben) készített, teljes(!) felvételét; valamint egy lemezkiadó szándéknyilatkozatát, amelyben a kiadó vállalja, hogy a rögzített anyagot - annak elkészülte után legkésőbb egy éven belül - megjelenteti.
A zenei anyag mellett egy kísérőlevélben fel kell tüntetni a műsorszámok címét, földrajzi eredetét (tájegység, falu), időtartamát, az előadók nevét, postai valamint e-mail és telefonos elérhetőségüket.
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. május 4.
Beküldési cím: Mohácsy Albert - Hagyományok Háza, Népművészeti Módszertani Műhely, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
A pályázat értékeléséről minden indulót a benyújtási határidőt követően 30 nappal levélben értesítenek.