Diószegi László, történész és koreográfus, az immár harmadik évadánál járó Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő zsűrijének tagja elmondta: a programsorozat célja minél korábban eljuttatni a gyerekekhez a népművészet csodáit. A szemléltető előadásokkal és táncházzal gazdagított műsor révén a gyerekek „nem csupán gyönyörködhetnek” a néptáncban, de „egy kicsit el is igazodhatnak benne”.
A sorozat december 6-i első alkalmán a régi stílusú zenék és táncok - többek között a fegyvertáncok maradványai, a botos táncok - kerülnek a középpontba, január 8-án az új stílusú - például verbunk és csárdás -, valamint a Duna- és a Tisza-vidék táncaival ismerkedhetnek a gyerekek, míg az utolsó, február 14-i alkalom Erdély népművészetéről fog szólni.