Edu-Art

Pécsett is bemutatkozott a Moltopera

2013.02.08. 14:35
Ajánlom
Bohémélet-keresztmetszettel kezdődött január végén a Moltopera Társulat öt produkcióból álló sorozata a Pécsi Nemzeti Színházban. GALÉRIÁVAL

Januártól májusig minden hónap végén egy-egy opera keresztmetszetét mutatja be a Moltopera Társulat a pécsi teátrumban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló  "Mesés Opera" című sorozat részeként. Az előadások célja, hogy közérthető és könnyen emészthető formában, de megalkuvás nélkül juttassák el az operák üzenetét - nem csak fiataloknak. A Bohémélet egyórás verzióban, szcenírozott formában került színpadra, tradicionális rendezésben - mindkét előadáson pótszékes telt ház előtt.

Az énekesek neveit böngészve komoly különbségeket vehetünk észre az eddigiekhez képest. "A Moltopera társulati szerkezete a legutóbbi előadásunk óta nagyot változott. A korábbi tagrendszer kibővült (már a Művészetek Palotájában játszott "Varázsfuvola! Szeretem!" című előadásban is sok "kívülről érkezett" művész énekelt), és mára csak a szakmai stáb maradt teljesen állandó. Természetesen a közönség továbbra is találkozhat a "régi" énekeseinkkel, de megszűnt a határ "tagok" és "nem tagok" között. Szerepekben, hangokban és emberekben gondolkodunk" - fejtette ki Ágoston László, a társulat vezetője. A január 31-i Bohéméletben ilyen "új" fellépő volt Szakács Ildikó (Mimí) vagy Kelemen Dániel (Colline), akik mindketten megjárták már az Operaház Színpadát vagy a Szegedi operajátszásból ismert Hajdú András (Rodolfo), de színpadra lépett a "régiek" közül Sipos Marianna (Musetta), Gradsach Zoltán (Marcello) és Mikecz Kornél (Schaunard) is. 

"Nagy élmény volt mindannyiónk számára ez az előadás. Remekül összeállt a csapat a próbák során és színpadon is - talán most a legjobban az összes előadásunk közül. Az utolsó jelenetet sosem bírtuk ki könnyek nélkül, ami mutatja, hogy senki sem vette félvállról a feladatot. És azt hiszem, ezt a közönség is méltányolja" - mondta el Kulcsár Janka, a Moltopera zongorakísérője.  Az előadás egyik érdekessége volt, hogy a Moltopera nem nyomtatott műsorfüzetet, hanem egy-egy úgynevezett QR-kóddal ellátott apró kártyát helyeztek a székekre, amit telefonnal leolvasva az előadás online adatlapjához juthatott az érdeklődő. "Ez a technológia még nagyon gyerekcipőben jár nálunk, de például Japánban mindenütt használják. Örülök, hogy itthon mi lehetünk az egyik első alkalmazója a komolyzenében." - nyilatkozta Ágoston László.

A Bohémélet után február 27-én a Denevér, március 22-én a Parasztbecsület kerül majd műsorra a még mindig alig másfél éves Moltopera Társulat első kőszínházi sorozatában. Azt ígérik, ha lesz befogadó hely Budapesten, a fővárosban is szívesen színpadra viszik a "mesés operát".

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.