Július 8-tól 18-áig, a tíz nap alatt természetesen munkamegosztás érvényesül. "Nemcsak Tihanyi együttese, az Intermoduláció, hanem a kiváló mezzo, Meláth Andrea is részt vesz a tanításban, ők koncentráltan foglalkoznak Schönberg Pierrot lunaire-jével" - mondja Peskó Zoltán.
A kurzus kiírásában az szerepel, hogy az első periódusban Peskó Zoltán zenekari próbáit figyelhetik a hallgatók, azt, hogy készülnek föl a fesztivál július 11-i nyitókoncertjére, amelyen részben a „tananyag" darabjai hangzanak el a Savaria Szimfonikusokkal: Bartók Két képe, Liszt A-dúr zongoraversenye, és Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeménye. Peskó Zoltán úgy véli, a gyakorlatok egyik fontos célja az, hogy a jelentkezők megszokják az érzést: zenekar előtt állnak. „Emlékszem, két-három évig tartott, míg elértem, hogy egy zenekart dirigálva képessé váltam »kihallani« egy-egy szólamot az egészből, és meg tudtam ítélni a karmesterpultról, hogy funkcionálnak az együttes egyes részei. A tőlem tíz méterre ülő második oboista vagy az első brácsás játékát is tudjam kvázi külön, úgy érzékelni, ahogy egy jó fülű, de átlagos hallgató nem. Ennek a képességnek a kifejlesztésében a legjobb mester a gyakorlat."
Ez csak az egyik lényeges része a kurzuson folyó munkának. „A másik az, hogy mindenkinek a leckéjét DVD-re vesszük és a rögzített órákat azután délután, illetve este megnézzük együtt, mindnyájan - meséli Peskó Zoltán. - Nagyon érdekes tapasztalatom, hogy néhány nap után maguk a növendékek milyen kiválóan észreveszik a hibákat, a sajátjukat éppúgy, mint a többiekét, így is segítik egymást. Azt szeretném elérni, hogy megtanulják, már pályájuk első éveiben tudják magukat egyedül kontrollálni."
Arra a kérdésre, hogy milyen képzettségűek jönnek össze egy-egy kurzusra, kell-e számukra zene- és műtörténeti tudnivalókkal szolgálni - Peskó Zoltán azt válaszolta: „Változó az összetétel korban és képzettségben is, de sosem árt egy-egy darabhoz fűződő személyes ismerettel, emlékkel gazdagítani a tudásukat. Idén például biztosan hosszan fogok beszélni a Faust-szimfóniáról, amit én Liszt egyik legnagyobb művének tartok. Hiszen nemcsak Liszt életművében kiemelkedő jelentőségű, hanem motívumkezelésében a kortársakra és az utódokra is rendkívüli hatással volt. Bartók például a h-moll szonáta mellett a XIX. század legnagyszerűbb alkotásának tartotta. Szeretnék rávilágítani, hogy egy-egy motívumot milyen különbözőképpen formál át a zeneszerző, véleményem szerint ennek az elemzésére most szükség van." Érdekes, hogy e Liszt-szimfónia két szélső tételének elrajzolt, eltorzított Faust-arca, mint kompozíciós megoldás, hogyan él tovább a Két kép című Bartók műben, ami ugyancsak a kurzus anyaga, sőt a Hegedűversenyben is.
Magától értetődő alapfeltétel, hogy a kurzus anyagában legyenek Bartók-művek. „Tavaly a három zongoraversenyt vettük Várjon Dénessel, Nagyszerűen dolgoztunk vele, és azt hiszem, a speciális bartóki kísérést sikerrel illesztettük be technikai gyakorlatok közé. Idén Keller András jön hozzánk és a nagy Hegedűversenyt fogjuk együtt tanulni a növendékekkel. Ez is roppant izgalmas lesz, bár különbözőek a nehézségek, Keller azonban óriási kamarazenei és zenekari gyakorlattal bír, tehát sokat várok az együttműködéstől. Egy olyan hangszeres művész, aki hajlandó velünk végigcsinálni a kurzus anyagát, olykor könnyebben old meg valamilyen problémát, mint én. Mert én csak megkérhetem a szólistát, hogy váltson tempókat, ő viszont meg is tudja mutatni. A szólista sokat számít, nekem egész pályám során remek szólistákkal volt dolgom. Azt is a kurzus fontos részének tekintem, hogy bemutassam, hogyan nő össze a zenekari munka a szólistáéval, hogy milyen lényeges elem a koncerten az előkészítő munka. Bármilyen felgyorsult is a világ, a karmester nem állhat csak úgy egyszerűen oda a pódiumra, gondolnia kell rá, mik azok a részletek, amiket előre meg kell beszélnie a szólistával. Azt hiszem, ezek mind olyan gyakorlati problémák, amelyekben segíteni tudunk a növendéknek."
A 2011. július 8-18. között megrendezendő Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválra május 1-ig lehet jelentkezni. További információ a www.bartokfesztival.hu weboldalon.