Edu-Art

Pokolból a mennybe, avagy a szigetvári zeneiskola a Kodály Központban

2012.05.25. 17:05
Ajánlom
A Baranya megyei intézményt 2010 tavaszán csaknem bezárták, most gálaesttel ünnepelhetik negyvenéves fennállásukat.

Amint arról a Fidelio.hu-n is beszámoltunk, az első, a válság hatására csődbe került város, Szigetvár vezetése az adósságrendezés keretében a helyi zeneiskolán tervezte a spórolást megkezdeni. A segélykiáltás és az összefogás sikeres volt, hiszen ha szerény körülmények között is, de azóta is működik a Baranya Megyei II. Béla Középiskola Weiner Leó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Két év elteltével most nagyot fordult velük a világ, ugyanis páratlan bemutatkozási lehetőséget kaptak. "Olyan öröm ért bennünket, ami azt hittük csak a mesében fordulhat elő. Helyi és környékbeli vállalkozók ötlete kapcsán és támogatásával a zeneiskolánk tanulói számára egy napra miénk lehet Európa legújabb, legmodernebb és a szakemberek által a legjobb akusztikájúnak tartott hangversenyterme, a pécsi Kodály Központ. Ilyen eseményre a magyar zeneoktatás történetében még nem volt példa! Tartalommal fogjuk megtölteni ezt a napot és az esti gálahangversenyen átfogó képet mutatunk be a szigetvári zeneoktatás több mint negyven évéről!" - adta lapunk tudtára Deichler András igazgató.

A Kodály Központban június 3-án délután ötkor kezdődő gálaangversenyen elsőként "Az alsó foktól a világszínpadig" címmel lépnek fel a zeneiskola jelenlegi növendékei, a tanári kamarazenekar, a jelenleg szakközépiskolába és egyetemre járó volt növendékek és hírnévre szert tett egykori zeneiskolások, így: Bellai Eszter operaénekes (1985-ben az antwerpeni énekversenyen három kategóriában nyert I. díjat), Virág Emese Liszt-díjas zongoraművész valamint Solymosi Péter trombitaművész (2000-ben a bukaresti trombitaverseny I. helyezettje). A koncert második blokkjában "A közös muzsikálás öröme" jegyében bemutatkozik az intézmény két együttese, a Szigetvári Ifjúsági Fúvószenekar és a Szívhúrosok Zenekar, végül "Új utakra evezve" címmel a zeneiskola rockzenekarai lépnek a színpadra, egész bizonyosan felejthetetlen élményt adva minden fellépőnek és jelenlévőnek!

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.