Edu-Art

Pótfelvételi a BKF Művészeti Képzésein

2015.07.21. 11:51
Ajánlom
Augusztus 5-én, egy nap erejéig megnyílnak a műhelyek a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Rózsa és Rottenbiller utcai campusán, ahol az érdeklődők bekukkanthatnak Magyarország legnagyobb művészeti felsőoktatási intézményének képzéseibe.

Időpont: 2015. augusztus 5., szerda, 16.00

Azoknak, akik nem jutottak be a normál felvételi eljárás során a megcélzott szakra vagy most határozták el, hogy továbbtanulnak, a pótfelvételi egy újabb esély, hogy elkezdhessék felsőfokú tanulmányaikat. A jelentkezés határideje augusztus közepe.

A BKF Művészeti képzései egyedülállóan széles palettát kínálnak a felvételizőknek: a két művészeti intézetben - Alkalmazott Művészeti Intézet, Médiaművészeti Intézet - 12 alapszak és 8 mesterszak várja a hallgatókat. Idén a most először induló Animáció mesterszakunk és két szakirányú továbbképzésünk is bemutatkozik a nyílt nap keretében: megismerhetik a Belsőépítész tervezőművész és a Divat- és luxusmárka-menedzsment szakokat.

A valódi mester-tanítvány kapcsolatra és team munkára épülő, gyakorlatorientált oktatási struktúra alapját a neves hazai és nemzetközi szakemberekből álló oktatói gárda, valamint a legmodernebb technológiákkal, szoftverháttérrel, magas technikai felszereltséggel működő műhelyek, műtermek adják.

Az augusztus 5-ei nyíltnap keretében az általános pótfelvételi tájékoztatáson túl Túry György dékán és Baráth Hajnal művészeti rektorhelyettes bemutatja a képzéseket, kitérve az elmúlt év hallgatói sikereire is: többek között a BKF szervezésében megvalósuló Országos Művészeti Diákköri Konferencián elért eredményekre, Puskás Marcell Pro Arte aranyérmére, Animáció szakosaink és a filmes terület hallgatóinak fesztiválsikereire, vagy Simon Balázs animációs klipjére, amely nagy sikert aratott a nemzetközi porondon.

A BKF nyíltnapon a szakok oktatói és hallgatói a Rózsa és Rottenbiller utcai műhelyekben mutatják be a főiskolán zajló izgalmas munkát. Itt nemcsak a képzésekről kapunk részletes és szubjektív tájékoztatást, hanem a főiskola hangulatába is belekóstolhatunk. A hallgatók prezentációiból kirajzolódik, hogy milyen az élet a BKF-en: milyenek a tanárok, a műhelyek, az eszközkészlet, a technika, a felszereltség, és hogy mivel is foglalkoznak az egyes szakokon.

Ebben az évben is lehetőséget biztosítunk a pótfelvételi nyíltnapon arra, hogy az érdeklődők bemutathassák portfóliójukat tanárainknak, akik személyes segítséget nyújtanak a szakválasztással kapcsolatban, hogy mindenki megtalálhassa a hozzá legközelebb álló művészeti területet és képzési formát.

Helyszín: BKF Rózsa utcai Campus, 1077 Budapest, Rózsa utca 4-6.

  

Képzési területek:

Alapszakok (hat féléves képzés):

• Animáció

• Design- és művészetelmélet

• Elektronikus ábrázolás

• Fotográfia

• alkotói fotográfus specializáció

• fotóriporter specializáció

• divatfotó specializáció

• Kameraman

• Képi ábrázolás

• Kézműves

• textilművesség specializáció

• kerámia specializáció

• öltözék és kiegészítő specializáció (divattervezés)

• környezetkultúra

• környezetprezentáció / enteriőr és környezettervezés specializáció

• média design

• mozgóképkultúra és médiaismeret alapszak

• mozgóképkészítő specializáció

• televíziós műsorkészítő

• tervezőgrafika alapszak

Mesterszakok (négy féléves képzés):

• animáció (ÚJ!)

• belsőépítész környezettervező művész

• design- és művészetmenedzsment

• divat- és textiltervezés

• divattervezés specializáció

• textiltervezés specializáció

• filmoperatőr művész

• formatervező művész

• mozgóképművész

• animációs mozgóképtervező specializáció

• író, - dramaturg specializáció

• kreatív producer specializáció

• vágó specializáció

• műsorkészítő specializáció

• tervezőgrafika alapszak

Szakirányú továbbképzések:

• belsőépítész tervezőművész

• digitális szobrászat

• divat- és luxusmárka-menedzsment

European Film School (EFS)

A BKF-en alapított nemzetközi filmes iskola neves szakember gárdája egyedülálló oktatási programot nyújt cinematograpy szakán, ahol megtanulhatják a hallgatók mindazt, amit a filmkészítésről tudni kell.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Új kezdet – a Hungarian Quartet első koncertje Perényi Miklós közreműködésével

Keller András - világhírű hegedűművész, a Keller Quartet alapítója és a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója által frissen életre hívott, egész pontosan újjáalakított Hungarian Quartet első koncertjét hallhatja a közönség 2019. január 4-én a Zeneakadémia nagytermében.
Klasszikus

Rabul ejtette a franciák szívét, most Carreras partnere: Pasztircsák Polina

Violetta szerepében óriási sikert aratott a Toulouse-i Operaház szezonnyitó Traviata előadásában Pasztircsák Polina. A fiatal szopránnal beszélgettünk, aki titkos álmát és zenei idolját is elárulta nekünk.
Zenés színház

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.
Vizuál

Ezeket nézze meg a gyerekkel decemberben!

Mutatjuk milyen gyerekfilmek érkeznek a magyar mozikba decemberben, akár az ünnepekre készülésként, akár arra, hogy lekösse a kicsiket az iskolai szünetben.
Klasszikus

Baráth Emőke női zeneszerző műveiből készített új lemezt

A 17. velencei énekes-zeneszerzőnő művei szerepelnek Baráth Emőke és az Il Pomo d’Oro új lemezén, amely az Erato kiadásában jelenik meg.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.