Edu-Art

Statisztákat keres az Operaház

2014.08.13. 15:11
Ajánlom
Az Opera130 eseményre lelkes statiszták jelentkezését várják, akik játékos formában segítenek megidézni a múltat, és eljátszani az Operaház 130 évvel ezelőtti megnyitását.

A 2014. augusztus 14-én éjfélig leadott jelentkezők között egy darab páros belépőjegyet sorsolnak ki a Sziget Fesztivál utolsó napjára.

Részvételi szabályok és jelentkezési lap az Operaház honlapján találhatók.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

8 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.
Színház

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.
Plusz

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.
Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.