Edu-Art

Szabadság és fegyelem

2010.11.23. 20:38
Ajánlom
Komplexitás. Ez a legtalálóbb kifejezés azon Bach–Schumann–Anderszewski hármas jellemzésére, amelyet 2010. szeptember 30-án ismerhetett meg a Művészetek Palotájába látogató közönség.

Piotr Anderszewskit emberileg és zeneileg összetettség jellemzi. A félig magyar, félig lengyel származású zongoristára már gyermekkorában is több kultúra hatott (hisz - mint egy korábbi interjúban mondta - a nyarakat rendszerint Magyarországon töltötte nagymamájánál). Érett pianistaként több ízben ellátogatott Magyarországra, ma a világ legnagyobb koncerttermeiben lép fel.  Szavakkal nehéz körülírni, amit Anderszewski Bach-interpretációi nyújtanak. A 41 éves zongoraművész gesztusai intellektualitást tükröznek, s ha az ember oly előnyös helyre kap jegyet, ahonnan megfigyelheti kezeit is, akkor nemcsak hallja, de látja is a szabadság és a fegyelem varázslatos szimbiózisát. Anderszewski kimunkált, precíz zárlatai különös érzést váltanak ki a hallgatóságban, s a záróakkordot megelőző, hosszan elnyújtott késleltetései feloldásra vágyó tekintetek százait vonzzák a pódium felé. S minthogy ma is Bach zenéje szolgál a zongoristák "lázmérőjeként", nyugodt szívvel kijelenthetjük: Piotr Anderszewski "kicsattan az egészségtől", s méltán tekinthető Bach, ezáltal a Mindenható szócsövének.

Figyelemre méltó a koncert felépítése: ahogy a művésztől megszokhattuk, az estet Bach-művel kezdi és zárja le. E koncerten közbülső műsorszámként két Schumann-művet hallhattunk. Elsőként a Hat kanonikus etűd hangzott el, amely a komponista kontrapunkt-tanulmányairól árulkodik, hisz a mű keletkezése idejében, 1845-ben Bach zenéjével ismerkedett. Anderszewski ezzel laza átmenetet képezett a két stílus között. A szünet után, remélve, hogy a hallgatóság kényszeresen torokköszörülő harmada néhány cukorka elfogyasztását követően végre elcsitul, visszaültem a helyemre.(Reményeim kudarcba fulladtak.) Egy későbbi (1853) Schumann-mű következett, a Gesänge der Frühe, amelynek hallgatása közben hiányérzetem támadt. Azt éreztem, hogy a pianista nem szakadt el teljesen az eddigi művek szellemiségétől. Talán ezt támasztotta alá maga Anderszewski is (persze szerényen és kis túlzással), amikor ráadásszámként megismételte a darab egy részét. Ezekkel a szavakkal szólt le a színpadról: "Még egyszer eljátszom az utolsó két Schumann-tételt, mert az nagyon rossz volt". Másik ráadásszámával megmelengette a hazai közönség szívét, hiszen a sokakat zavarba ejtő magyarsággal interpretált Három csíkmegyei népdalt adta nekünk búcsúajándékul. Piotr Anderszewski kimért volt, ha Bach azt követelte meg; szárnyaló, ha Schumannt játszott és vérbeli magyar, ha Bartókkal kedveskedett. Ez a komplexitás.

 

2010. szeptember 30. 19:30 - Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Piotr Anderszewski zongoraestje

J. S. Bach: e-moll angol szvit, No. 5 BWV 810

Schumann: Hat kanonikus etűd pedálzongorára, op. 56; Gesänge der Frühe (Hajnali dalok), op. 133

J. S. Bach: d-moll angol szvit, No. 6 BWV 811

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Felmondások és tiltakozás az SZFE-n Vidnyánszky Attila kinevezése miatt

Zsámbéki Gábor rendező 41 év tanítás után hagyja ott az Egyetemet, és követi példáját Gáspár Máté megbízott intézetvezető is, aki lemondásával az SZFE modellváltásának elve és gyakorlati megvalósítása ellen is tiltakozik. Mindez azután, hogy a minisztérium bejelentette: Vidnyánszky Attila vezetheti az Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát.
Színház

Otthagyja a Nemzetit Bánsági Ildikó

A színésznő a közösségi oldalán jelentette be, hogy felmondott a Vidnyánszky Attila vezette teátrumban.
Színház

Trokán Péter Székesfehérvárra szerződött - Évadnyitót tartott a Vörösmarty Színház

Az Ember tragédiája 2-vel kezdődik az új évad a Vörösmarty Színházban, ezt követően azonban bőven lesz alkalma az önfeledt szórakozásra a nézőknek a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska, vagy a Koccanás megtekintésével.
Jazz/World

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.
Zenés színház

Parkfoglaló gála Jonas Kaufmannal

Az Eiffel Műhelyház körüli hatalmas park ad otthont annak a nagyszabású gálaműsornak, amelyen az Opera művészei és napjaink legnépszerűbb tenorja, Jonas Kaufmann lépnek a közönség elé augusztus 19-én.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.