- A facebook-adatlapodon az áll: "vallási nézetek: trumpet". Mikor szerettél így bele a trombitába?

- Ötödikben kezdtem tanulni, egy évet furulyáztam, aztán váltottam trombitára. Zenész családból származom, így evidensnek tűnhet, hogy én is zenélek, de nálunk nem ez volt a helyzet; én magam döntöttem úgy, hogy elkezdem a trombitát. Mindig szerettem, de eleinte nem foglalkoztam vele komolyan. A második konzervatóriumi évem körül döntöttem el, hogy a zenei pályát választom.

- Miért éppen a Juilliard?

- Kétszer is voltam Svájcban egy ifjúsági szimfonikus zenekarral, ahol sok hallgatóval és Juilliardot végzett tanárral találkoztam. A tőlük hallottak alapján úgy tűnt, hogy ideális iskola lenne számomra. Ezen kívül a klasszikus zene mellett jazzt is szívesen játszom, és ebben a műfajban New Yorkban akár iskolán kívül is sokat tanulhatok.

- Mennyit gyakoroltál a felvételi előtti hajrában?

- Ez változó volt, de azért a napi 3-4 óra koncentrált gyakorlás elengedhetetlen.

- Hogy zajlott maga a felvételi?

- Az előre kiírt felkészülési anyagnak körülbelül a negyedét kellett ténylegesen eljátszani. Kértek egy etűdöt és egy darabból 2 percet, de a legrészletesebben a zenekari állásokat hallgatták meg. Közben időnként beleszóltak, hogy ezt játsszam halkabban, hangosabban, gyorsabban, ahogy később egy karmester ad majd instrukciókat, hogy kiderüljön, mennyire tudok alkalmazkodni. Végül is, rengeteg zenészből lesz végül zenekari muzsikus.

- És te hogyan viszonyulsz a zenekari játékhoz?

- Nagyon szeretek szólót játszani, de ha klasszikus zenéről van szó, akkor a zenekari játékot élvezem a legjobban. Ha reálisan nézem a zenei pályát, úgy látom, hogy e nélkül egy szólistakarrier is nehezen építhető fel; kevés olyan nagy szólista van, aki nem játszik zenekarban.

- Miért nem a budapesti Zeneakadémiát választottad?

- A Zeneakadémiára is jelentkezem idén, nagyon szimpatikus nekem. De a döntésem fő oka a New York-i jazzélet. Emellett jelenleg azt a metódust szeretném először elsajátítani, amit elsősorban Amerikában tanítanak. Az ottani trombitások még 70 éves koruk felett is tudnak játszani. Ennek az alapja az, hogy a szájizmok használatát minimalizálva, rengeteg levegővel dolgoznak. Szerencsére ezt egyre inkább Európában is tanítják. Azt még nem döntöttem el, hogy később visszajövök és zeneakadémista leszek, vagy a mesterszakot is kint végzem el.

- Sok zenész ismerősöd van, aki külföldön tanul vagy dolgozik?

- New Yorkban nem sok magyart ismerek. Általában Németország a cél - Karlsruhéban például több magyar zenész él. Ez részben annak köszönhető, hogy sok fellépési lehetőséget kapnak ott, illetve sokan mennek oda Reinhold Fridrich professzorhoz tanulni.

- Az egyetem elvégzése után külföldön vagy itthon szeretnél zenélni?

Az ember elsődleges célja, hogy meg tudjon maradni ott, ahol született. Még nem tudom, hogy milyen lehetőségeim lesznek, de legszívesebben itthon élnék.

- Pedig sok fiatal zenész inkább külföldön keres nagy lehetőségeket.

- Én itthon is látok jövőt. De ha egy zenekarban játszanék Németországban vagy Ausztriában, még akkor is könnyen haza tudnék jönni akár autóval is. Nem úgy, mint Amerikából. Mindenképpen Európán belül szeretnék maradni, hogy sokat lehessek Magyarországon.

- Egy zenész életében meghatározóak a tanárok. Neked kik a tanáraid?

- Az első két évben Huszár Gáborhoz jártam, aztán bevezették azt a törvényt, aminek alapján nyugdíjba kellett mennie. Ekkor kerültem Kis Andráshoz, aki most is tanít. Eléggé különböző a stílusunk, és eleinte nem mindig értettünk egyet, de fél év alatt összecsiszolódtunk. Most már nagyon jól tudunk együtt dolgozni, szakmailag sokat tanultam tőle. Az iskolán kívül számos művésszel dolgoztam együtt: Dávida Tamás, Molnár Zoltán, Boldoczki Gábor, Mark Gould, Roy Poper, Carl Albach és Christopher Dicken mellett többször játszottam Jeroen Berwaertsnek, aki a Concertgebouw szólótrombitása, és a közeljövőben is fogok tőle órákat venni. A Juilliardon pedig Raymond Mase-től szeretnék tanulni, aki a New York City Ballet zenekarában játszik.

- Te is szívesen tanítanál?

- Már volt is szerencsém helyettesíteni a tanáromat egy-két óra erejéig, így kipróbálhattam a tanítást. Volt olyan növendék, akit élveztem tanítani, de volt egy-két zeneiskolás, nagyjából ötödik-hatodik osztályosok, akikkel már nehezebben tudtam együtt dolgozni. Nem hiszem, hogy nekem való lenne a tanári szakma. Bár idősebb növendékeken még nem próbáltam, hiszen milyen jogon tanítanék én egyetemistákat.

- Mire jut még időd a zene mellett?

- A Weiner "bentlakásos iskola"; reggel hétre megyek - illetve mentem, hiszen nemrég ballagtam el - , és este nyolc-kilenc körül érek haza, úgyhogy nem sok időm jut hobbikra. De szeretek például utazgatni. Ehhez kapcsolódik a másik tervem is: szeretnék majd elvégezni egy diplomataképzést a Budapesti Corvinus Egyetemen.

- Zenéléssel kapcsolatos utazásokra is van lehetőséged?

- Igen, különböző zenekarokkal voltam már Csehországban, Szicíliában, Horvátországban, hogy csak néhány példát említsek. Időnként vidéken is zenélek, például a Benkó Dixieland Banddel. Legutóbb Prágában játszottam a Prágai Filharmonikusokkal, két másik weineres szólistával együtt. Hazajöttem Amerikából, egyet aludtam itthon, és már mentünk is Prágába. Út közben kialudtam az időeltolódást. Szerintem ez volt életemben a legrövidebb pihenés két utazás között.

- Mi az a három tulajdonság, ami szerinted elengedhetetlen a sikerhez?

- Nem könnyű hármat kiválasztani. Sok múlik azon, hogy az ember mit bír elviselni, mindenféle értelemben. Kitartónak kell lenni. Ezen kívül bátran kell vállalni a kockázatot. Legalábbis nekem ez bejött. A harmadik? Gyakorolni kell, talán ezt kellett volna elsőként mondanom.

- Miben szeretnél még fejlődni? A Juilliardból úgy látom, a kockáztatással nincs gondod.

- Az abszolút rendben van. A türelmemen még lehetne csiszolni. A hosszúra nyúló próbákat is bírni kell figyelemmel. De jógázom, úgyhogy a fejlesztés folyamatban van.