- Az elektronikus zenei médiaművészet szakirányon mit sajátíthatnak el a hallgatók három év alatt?

- Mi elsősorban olyan típusú elektronikus zenére koncentrálunk, aminek a neve még az '50-es évekből származik. A kölni stúdióban Stockhausenék találták ki ezt a nevet, a franciák már valamivel korábban konkrét zenének hívták a saját módszerüket, ezek után pedig ebből a kettőből született meg az elektroakusztikus zene elnevezés. Tulajdonképpen, amit tanítunk leginkább ennek a műfajnak a folytatása, vagyis nem a táncoltató és a dj-féle elektronikus zene, amire az utóbbi tíz évben erőteljesen elterjedt ez a kifejezés. A Zeneakadémián inkább azt tanítjuk, hogy a kortárs zenében, a mai zenében mi az, ami változik a számítógépek és az elektronika bevonásával, mik azok az új elképzelések, új gondolatok, amiket a technológia segítségével tudnak kifejezni a zeneszerzők. Engem nagyon érdekel például, hogy a hangszínt és a hangszín egyes dimenzióit hogyan lehet új formateremtő eszközként használni, azaz hogyan lehet hangszínskálákat létrehozni, és ezekkel komponálni. Tanítunk hangszintézist, a környezetünkben található hangok rögzítését és átalakítását, hogy hogyan lehet a mindennapi hangzásokat zenévé változtatni, tanítunk algoritmikus zenét, ami a hagyományos hangmagasságokkal foglalkozik, melyben a különböző számításokhoz nagy segítségünkre van a számítógép, és tanítjuk, hogy milyen új hangszerekkel lehet mindezt élőben előadni. Fontos része még az oktatásnak, hogy megpróbáljuk megmutatni, hogy a technika mennyiben segít ahhoz, hogy a társművészetekkel újfajta kapcsolatokat lehessen kialakítani.

- A budapesti Zeneakadémián most elsőéves képzés, Pécsett 2010 óta létezik. Vannak már látható eredmények?

- Pécsett abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy két évvel ezelőtt sikerült hét diákot felvennünk, tavaly pedig hatot. Már nagyon szépen látszik, hogy ki milyen stílusú zenét ír, és hogy milyen területen a leghatékonyabb. A diákok művei igazán egyediek annak ellenére, hogy azért van egy közös szellemiség. Kovács Balázs, a szak menedzsere rengeteg projektet szervez nekik, és a hallgatók maguknak is, így sokan fellépnek, számos együttműködésben vesznek részt vizuális művészekkel, táncosokkal, és vannak, akik a party-kultúrában is megjelennek közülük.

- Kiknek ajánlják ezt a szakot?

- A szakot elsősorban olyanoknak ajánljuk, akik szeretnek a hangokkal foglalkozni, és akiket érdekel, hogy milyen új területeket nyit meg a számítógép használata. Persze fontos, hogy akinek a figyelmét felkelti az "elektronikus zene" elnevezés, tájékozódjon, mit is jelent pontosan, mivel manapság van egy kis keveredés a műfajok elnevezése körül. Ebben az évben lehetőségünk volt a Zeneakadémián előkészítőt tartani, ahol az érdeklődők képet (és hangokat) kaphattak a szakról, és ennek alapján el tudták dönteni, hogy nekik való-e, vagy sem.

- A szak egyelőre alapképzésként van jelen az egyetemeken. Várható mesterképzés?

- Pécsett készen van a hangművész mesterképzést, még kérdés, hogy sikerül-e elindítani a közeljövőben, ez az egyetem kapacitásától is függ. A Zeneakadémián is tervezzük, hogy kialakítsunk a Zeneakadémia profiljához illő elektronikus zenei mesterképzést.

- Hogyan sikerült létrehozni az új szakot, voltak-e kezdeti nehézségek?

- Tizenhat évet dolgoztam kollégáimmal együtt azon, hogy ez a szak egyáltalán létrejöhessen, és ehhez nagyon sok utat kellett végigjárni. Elektronikus zenét 1995 óta tanítok. Ekkor fakultatív tárgyként már bekerült a pécsi egyetem felvehető órái közé, egy évvel később pedig a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakán is elindult az elektroakusztikus zenei képzés. Nagyon tanulságos időszak volt ez, mivel mindkét egyetemen szabadon is felvehető tárgyakat taníthattam, aminek következtében nagyon érdekes csoportok alakultak (Pécsett a képzőművészek is felvehették az órákat). Nagyon örülök, hogy sikerült eljutnunk idáig, és úgy érzem, érdemes volt küzdeni érte, mivel nagyon sok tehetséges tanuló van már jelen a képzéseken.

- Külföldön is létezik ilyen szak?

- Nagyon sok szak létezik külföldön, ami elektronikus zeneszerzéssel, hangművészettel, zenei technológiával, zenei innovációval, szonológiával foglalkozik. Az, hogy pont ilyen szak van-e, nem tudom, de rengeteg hasonló képzés létezik tőlünk nyugatabbra, főleg Angliában, és Amerikában.

- A tanárnő a varsói Zeneakadémián végzett a művészetek magisztere zenei rendezés szakon. Mesélne erről a képzésről? Esetleg van köze ehhez a szakhoz?

- Mindenképpen van köze, mivel ott lettem a hangok és az elektroakusztikus zene szerelmese. Ezen a szakon olyan embereket képeznek, akik zeneileg is, és technikailag is értik ezt a szakmát. A fonográfia szakirányon gyakorlatilag a zenei rendező és a hangmérnök munkáját tanulják a hallgatók egy személyben. Voltak más szakirányok is, a filmhang, a fonográfia, és az engem leginkább érdeklő elektroakusztikus-zene, amit a lengyel rádió experimentális zenei stúdiójában végzett gyakorlatok egészítettek ki. Fantasztikus tanáraim voltak, akiktől mind szakmailag, mind pedig emberileg rengeteget tanultam, és csak remélni tudom, hogy én is hasonló színvonalon tudom az ott kapottakat továbbadni a diákjaimnak.

- Az egyetem elvégzése után, ha jól tudom, az USA-ban is végzett tanulmányokat. Beszélne erről?

- Később Fulbright ösztöndíjjal hét hónapra kijutottam Amerikába, ahol számítógépes zenét tanultam Charles Dodge-tól a New York-i Brooklyn College-en, és John Chowingtól a Stanford Egyetemen. Fantasztikus dolog volt a számítógépes zene nagy öregjeivel, feltalálóival személyesen találkozni, és részt venni az amerikai számítógépes zenei központok itthonról teljesen elképzelhetetlen, pezsgő tudományos és művészeti életében. Rengeteget tanultam ezeken a helyeken, a mai napig használok olyan szoftvereket, amit akkor láttam először, sikerült komoly kapcsolatrendszert kialakítanom az ottani zeneszerzőkkel, fejlesztőkkel, ami még mindig működik, szóval szakmailag még ennyi év után is profitálok ebből a tanulmányútból.