Edu-Art

Színház és pedagógia a fiatalokért

2011.12.12. 10:40
Ajánlom
Nemzetközi vizsgálat bizonyítja, hogy a színházi nevelési programokban szerezett tapasztalat nemcsak érzékenyebbé és fogékonyabbá teszi a fiatalokat, hanem még felnőtt korukra is kihat: segíti a vállalkozói szellemet, az alkotókészséget, a toleranciaszintet.

Pszichológiai "védőoltást" kap nyolc iskola majdnem ezerötszáz diákja a közeljövőben. A "szérumot" a Káva Színház és Dráma a Nevelésért Alapítvány biztosítja számukra európai uniós és magyar állami támogatással. A színház és pedagógia a fiatalokért elnevezéssel nemrégiben elkezdődött drámapedagógiai program során a védettség kialakítása érdekében személyenként kilenc "újraoltást", vagyis előadást biztosítanak a partnerintézmények számára.

Az oktatási rendszerben kevés lehetőség adódik arra, hogy erkölcsi és társadalmi kérdésekkel szembesítsék a diákokat. Az efféle dilemmák nem oldhatók meg didaktikus módszerekkel. Sokkal inkább úgy - amint azt a Káva Színház már a kilencvenes években is tette -, hogy például József és testvérei történetének színpadi feldolgozásával felveti a problémát a rivalizálás, árulás, megbocsátás, a büszkeség, feltörekvés és hatalom témaköréről, majd pedig egy-egy fontos részletet továbbgondoltat, továbbjátszat a gyerekkel. Szerencsés esetben egy ilyen program az ifjú közönség életének kitüntetett pillanatává válhat - mondja Takács Gábor, az alapítvány vezetője.

A gyerekek nemcsak színházi, esztétikai élményben részesülhetnek, hanem megtapasztalhatják az együttgondolkodás örömét, és meginoghat néhány hibásan rögzült viselkedésformájuk. Ráébredhetnek, hogy a belülről jövő érzelmek merőben különböznek a kívülről átvett előítéletektől. A dráma aktív részeseivé válva azonosulhatnak a kitaszított szereplővel is, ami empátiás készségüket fejleszti. Lehetőségük nyílik átérezni mindkét fél helyzetét, ráébrednek, hogy a kérdéseket több oldalról kell körüljárni. Közelebb kerülnek olyan fogalmak értelmezéséhez, mint a kirekesztés vagy a felelősség, amellyel tetteinkért tartozunk.

A programban részt vevő színészek, drámatanárok hosszú évek óta vezetnek összetett színházi nevelést megvalósító játékokat, de soha nem akarnak megoldásokat ráerőltetni a diákokra, sőt elfojtják a témáról alkotott saját véleményüket, mert éppen azt tartják tevékenységük lényegének, hogy rájöjjenek a fiatalok: nem csak egyetlen és üdvözítő igazság létezik. Munkájuknak az oktatásban is tetten érhető előnyeit ugyancsak észlelik, ezért két évvel ezelőtt a Káva Kulturális Műhely nemzetközi kutatás kezdeményezett és irányított. Tizenkét országból ötezer fős minta alapján azt nézték meg, hogy a drámás tevékenység milyen hatással van a lisszaboni oktatási kulcskompetenciákra, melyek az Európai Parlament, illetve az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács ajánlása alapján az egész életen át tartó tanuláshoz szükségesek, de fontosak a felnőtt élet mindennapjaiban való talpon maradáshoz is.

A nemzetközi vizsgálat pszichológusok és szociológusok bevonásával kapott eredményei szerint a tanítási színház, amely a legtöbb országban elenyésző anyagi és erkölcsi támogatást kap, kimutathatóan fejleszti az anyanyelvi kommunikációt, megtanítja tanulni a résztvevőket, erősíti a személyek és kultúrák közi párbeszédet, az állampolgári és a vállalkozói kompetenciákat. Ha a drámai nevelést beemelik a tantervekbe - állapítja meg a kutatási beszámoló -, csökkenthető az iskolából idő előtt kimaradók száma, minőségjavulás következik be a képzés minden szintjén. Ötféle előadás várja a programban részt vevő általános és középiskolásokat, akiknek annyi az előnyük a Káva előadásait "külsősként" megrendelőkkel szemben, hogy rendszeres kapcsolatban állnak a színházzal.

A legkisebbeknek a Vadember előadást dolgozták ki a Grimm testvérek által lejegyzett ősmese nyomán. A játék bemutatja azt a folyamatot, ahogyan a bennünk lakó erőszakot megszelídíthetjük. Az első szótól az utolsóig improvizációra alapuló Apalabirintus a családi kapcsolatok útvesztőjében igyekszik eligazítani a serdülőket, hogy észrevegyék: a szülő is esendő ember, vannak gyengéi, mint például az, hogy nem keresi az önálló személyiséget a lázadó kamaszálarc mögött. A Digó című előadás Rainer Werner Fassbinder filmrendező azonos című, a megvetett vendégmunkásokról szóló színpadi művéből kiindulva az idegengyűlölet kártékonyságára vezeti rá a gyerekcsoportot. A Bábok a szabadság témakörét járja körül. A rögtönzés alapjául Georg Büchner Leonce és Lénájának egyetlen jelenete szolgál. Mennyire élünk kényszerben, milyen mértékben nehezedik ránk a környezetünk, gúzsba kötnek-e bennünket a kötelezettségeink? - ezeket a kérdéseket vetik fel a drámapedagógusok, hogy beláttassák: bizonyos értelemben mindannyian bábok vagyunk, mert mindenkire hatnak a kötöttségek. Csupán abban különbözünk, hogy lehetőségeink milyen mértékben teszik megközelíthetővé számunkra az eszményített szabadságot.

Legújabb programjuk a Demokracity című társasjáték. Takács Gábor közlése szerint ennek eredetijét a brüsszeli Belvue Múzeumban látták. Az osztály tagjai pártokat alapítottak, és egy képletes város működtetésén keresztül kóstolhattak bele a demokráciába, annak minden nehézségével együtt. Végül a brüsszeli parlament egyik képviselőjét kapcsolták élőben, akinek kérdéseket tehettek fel a gyakorlott politikussá vált gyerekek.  

Amikor a Káva társulata megpróbálta adaptálni a programot, már a próbákon rá kellett jönnie, hogy Magyarországon a napi politikai és pártcsatározásoktól még a gyerekek sem tudnak elrugaszkodni. Az itthoni egyszerűsített változatban egy feltételezett város vezetőiként kell érvelniük, hogy milyen intézményt hozzanak létre. A felkínált alternatívák között akadnak provokatívak, például roma kulturális központ vagy ifjúsági börtön. Eddig a legtöbben inkább sportlétesítményt "építettek". 

A nemzetközi hatásvizsgálat összegzése szerint a drámatanítási módszeren nevelkedetteknél rövid távú hatásként csökkennek az előítéletek és a deviancia, felértékelődik az emberi élet és kapcsolat, a kulturális sokszínűség. A résztvevők később könnyebben értik meg a demokrácia erényeit. A drámapedagógia követői hisznek abban, hogy növendékeikből magas érzelmi és szociális intelligenciával rendelkező, jobb megküzdési stratégiákat alkalmazó, az újításokat elfogadó, kreatív és vállalkozó szellemű felnőttek válnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.