Edu-Art

Tánc-tér Tábor: örömforrás és kulcs az egészséghez

2013.08.13. 12:40
Ajánlom
Szombaton zárult az első, országos tánc-tehetséggondozó tábor Nyíregyházán. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) szervezésében megvalósult programban néptánc-, társastánc-, moderntánc-, kortárstánc- és koreográfus műhelyekben dolgoztak a diákok. Közel száz 14 és 21 év közötti fiatal vett részt a táborban, ahová táncpedagógusok ajánlásával, pályázati támogatással lehetett bekerülni.

A szakmai programok mellett a diákok mentális egészségére is figyeltek. Mint Demarcsek Zsuzsa, a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója elmondta: "a tánc a testet és a lelket egyszerre fejleszti és alakítja, így az egyik legkomplexebb módszer a személyiség fejlesztésére. A néptánc kapcsán azt ki kell emelni, hogy nemzeti kultúránk tovább éltetői is ezek a fiatalok, akik a viseletekkel együtt évezredek hagyományait öltik magukra. Megfelelő alázattal és tisztelettel merítenek a tiszta forrásból, a néphagyomány sokszínűségéből és értékrendjéből."

Az iskoláskorúak körében egyre inkább terjed a tánc szeretete. Az idei tanév megyei fejlesztési tervének adatai szerint közel 87 000 diák táncol alapfokú művészeti iskolai keretek között. Korosztálytól és oktatóktól függően választanak maguknak divatos műfajt a fiatalok. A közel egyhetes tábor végére Kapcsolat projektcímmel közös koreográfiát készítettek a diákok, amelyben mindenkinek érvényesülhetett saját formanyelve és stílusa.

Ősszel Budapesten is találkozhatnak a fiatal táncosokkal az érdeklődők, hiszen szeptember 14-én a Millenáris Park "B" csarnokában az ingyenesen látogatható Családi Tehetségnap keretében mutatkoznak be a Matehetsz tematikus nyári táborai. A tehetségfejlesztő műhelymunkákba a vendégek is bekapcsolódhatnak, megismerkedhetnek a különféle táborban nagy sikert aratott módszerekkel, játékokkal, valamint pszichológusok segítségével részt vehetnek tehetségazonosításon is. A színpadon nívós zenei és táncos bemutatók szórakoztatják a nagyközönséget.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.
Klasszikus

Csodagyerekeket hív új évadjába a Pannon Filharmonikusok

Az élet sója mesei motívuma kíséri végig a zenekar 2021/22-es évadát, amely során a fiatalok nem csupán a közönség soraiban, de a színpadon is helyet foglalnak. A Varga Tibor hegedűművész és tanár emlékének szentelt koncerten versenygyőztes ifjú szólisták lépnek fel.
Színház

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.
Színház

Mécs Károly végleg visszavonul

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.
Vizuál

A terek végrendelkezése – Gergye Krisztián kiállítása Szentendrén

Akvarelljeit mutatja be Gergye Krisztián kortárs táncművész és koreográfus a szentendrei MANK Galériában, amely helyet ad továbbá egy transzformatív performansznak is szeptember 25-én, 10 és 18 óra között.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.