Edu-Art

Tisztújítás az NKA-nál

2016.02.20. 14:09
Megosztom
Lezárult a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumainak tisztújítása, az újonnan delegált és kinevezett kuratóriumi tagok február 18-án vették át kinevezési okiratukat Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, az NKA elnökétől és Doncsev Andrástól, az NKA alelnökétől.

Az NKA közleménye felidézi, hogy a tavaly decemberi jogszabály-módosítás eredményeként létrejött új rendszerben 17 állandó és három ideiglenes kollégium működik, amelyeknek összesen 128 tagja van.

Bozsik Yvette

Bozsik Yvette (Fotó/Forrás: Müpa)

Az állandó szakmai kollégiumokban korábban a tagok felét az emberi erőforrások minisztere saját hatáskörben, másik felét pedig az érintett szakmai szervezetek javaslata alapján bízta meg. Ez a rendszer változott meg azért, mert a Magyar Művészeti Akadémia kulturális életben elfoglalt helyére tekintettel a tárcavezető indokoltnak látta, hogy az NKA-val mint elkülönített állami pénzalappal szorosabban együttműködjön és részt vehessen a művészeti területet érintő döntéshozatalban.

Az új, hat vagy kilenc tagú kollégiumokba a tagok egyharmadát a miniszter saját hatáskörben kérte fel az érintett szakmai szervezetek véleményének meghallgatása után, egyharmadát a Magyar Művészeti Akadémia, további egyharmadát pedig a szakmai szervezetek delegálták.

Az új rendszerben 17 állandó kollégium működik: művészeti főtematikájúak közé tartozik az építőművészeti, a filmművészeti, a fotóművészeti, az iparművészeti, a képzőművészeti, a népművészeti, a szépirodalmi, a színházművészeti, a táncművészeti és a zeneművészeti kollégium. A nem művészeti főtematikájú kollégiumok között van az ismeretterjesztés és környezetkultúra, a könnyűzene, a könyvkiadás, a közgyűjtemények, a közművelődés, a kulturális fesztiválok és az örökségvédelem kollégiuma.

A testületek elnökei közül miniszteri hatáskörben nevezték ki az építőművészeti kollégium élére Marosi Miklós főépítészt, a filmművészetiére Lajos Tamás producert, a képzőművészetiére Fabényi Julia művészettörténészt. A népművészeti kollégiumot Cseri Lajos, a Szentendrei Skanzen igazgatója, a könnyűzeneit Dósa Richárd zenész, a kulturális fesztiválokkal foglalkozót Igyártó Gabriella kulturális menedzser, az örökségvédelmit pedig Deme Péter, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület elnöke vezeti a miniszter javaslatára.

Doncsev András

Doncsev András (Fotó/Forrás: Hegedűs Róbert)

A Magyar Művészeti Akadémia delegálta a fotóművészeti kollégium élére Haris László fotóművészt, az iparművészetiére pedig Sára Ernő tervezőgrafikust.

A szakmai szervezetek jelöltjei közül Jánosi Zoltán irodalomtörténész a szépirodalom, Csizmadia Tibor rendező a színházművészeti, Bozsik Yvette balettművész a táncművészeti, Boronkay Antal a zeneművészeti kollégium elnöke. Balázs Géza nyelvész irányítja az ismeretterjesztés és környezetkultúra, Hermann Róbert történész a könyvkiadás, Tőzsér Istvánné Géczi Andrea könyvtárigazgató a közgyűjtemények, Csatlósné Komáromi Katalin kulturális szakértő, menedzser pedig a közművelődés kollégiuma tevékenységét.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Edu-Art gyerek

Kányádi Sándor mesét mond a krumpliról

A televízió hőskorában, amikor a látványláda értéket közvetített, Kányádi Sándor elmondta a Krumplis mesét a Cimbora című tévéműsorban. A műsor nevét azóta alapítvány őrzi, és a Balatonon rendeznek foglalkozásokat a gyerekeknek.
Edu-Art bohóc

Csinálj magadból hivatásos bohócot!

40 év után először indul nappali tagozatos bohócképzés a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskolában érettségizett fiatalok számára. Emellett más, a cirkuszművészettel kapcsolatos felnőtt szakképzésekre is lehet jelentkezni augusztus 21-ig.
Edu-Art interjú

„Nem biztos, hogy csak a szép hangban lehet gyönyörködni”

Fekete Mari zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről, régről és a máról, énektanításról és tizenkét németül tátogó törpéről beszélgettünk vele.
Edu-Art tünet együttes

Menedzsert és táncosokat keres a Tünet Együttes!

A független hazai kortárs tánc és színházi élet meghatározó társulata keresi legújabb csapattagjait.
Edu-Art müpa

Tehetségkutatót rendez a Müpa

"A föld alól is előkeresi a tehetségeket a Müpa" - avagy ismét megrendezik a rendhagyó, underground tehetségkutatót a Müpa mélygarázsában. A május 10-ig pályázó zenekarok közül a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri választja ki az öt nyertest, akik május 26-án önálló koncertet adhatnak a Garázsband Fesztiválon.